Milliós adócsalásért vettek őrizetbe egy udvarhelyi cégvezetőt

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Majdnem hárommillió lejes adócsalás miatt került 24 órás őrizetbe egy székelyudvarhelyi cégvezető hétfőn.

Székelyhon

2016. január 19., 19:462016. január 19., 19:46

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket felderítő osztálya vette 24 órás őrizetbe a székelyudvarhelyi vállalat vezetőjét. A helybéli, 31 éves M. Z.-t 2,84 millió lej értékű adócsalással gyanúsítják – derül ki a rendőr-főkapitányság közleményéből. 

A nyomozás eddigi adataiból kiderült, hogy az üzletember 2011 és 2015 között törvényes dokumentumok nélkül vásárolt és forgalmazott különböző termékeket, ám a könyvelésben fiktív számlákon tüntette fel azokat, hogy származásukat igazolja. A rendőrség azzal is gyanúsítja, hogy a cég számlájáról különböző pénzösszegeket vett fel, amit saját célra költött el. Továbbá azzal is gyanúsítják a cégvezetőt, hogy 2014-ben eltulajdonította a vállalakozás azon javait, amelyeket az adóhatóság korábban lefoglalt, ezzel összesen 2,84 millió lejes kárt okozott az állami költségvetésnek – részletezi a rendőrségi közlemény. A gyanúsított a nyomozás során nem működött együtt a hatósággal. Kedden az illetékes ügyész hatvan napos hatósági felügyeletet rendelt el ellene.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
2026. április 16., csütörtök

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén

Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén
Hirdetés