
Fotó: Thomas Campean
Az új diáknapos himnusz lejátszásával, illetve a kilenc részt vevő csapat rövid bemutatásával startolt hétfőn a 22. Székelyudvarhelyi Diáknapok rendezvénysorozata. A szervezők és a versenyzők egész héten változatos programmal várják az érdeklődőket: a csapatok bemutatkozó produkcióin, saját rendezvényein és megmérettetésein kívül is számos szórakozási lehetőséget kínálnak a városban, és idén először a Szejkefürdőn is.
2014. május 05., 20:242014. május 05., 20:24
2014. május 05., 20:282014. május 05., 20:28
Az idei diáknapokon kilenc csapatban százharminc diák méri össze rátermettségét, kreativitását: a Toolzás, Pa-Raszta, Muzs IQ Sok-k, Mind-Egy-Ek, Homies, FUNtoMIME, DescurcăRéce, B. É. L. A., illetve az AlaCoolers tagjai hétfőn a sajtó képviselőinek mutatták be közösségeiket. Mint elmondták, elsősorban a maradandó élmények, a remek programok vonzzák őket, s fontosabbnak tartják a verseny tisztaságát, mint a tisztességtelen győzelmet. Volt, aki kiemelte: a fődíj, azaz a személyenként egy-egy roller elnyerése azt eredményezné, hogy már jövő hétfőtől azzal közlekedne. A szervező, vagyis az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a csapatok nem titkolt szándéka – mint arról a rendezvény mottója is árulkodik – megtörni a város csendjét, de reményeik szerint lelkesedésük elűzi a rossz időt is, hiszen a diáknapok úgy az igazi, ha süt a nap.
Újításokkal rukkoltak elő
A diáknapok két évtizedes szabályát a szervezők tavaly jelentősen módosították: azóta nem iskolánként nevezhetnek be a diákok, harcba szállva a diákpolgármesteri címért, hanem hovatartozástól függetlenül alakíthatnak legalább tíz, legfeljebb tizenöt fős csapatot. A közösségekhez kötelező legalább két kilencedik osztályos diáknak is csatlakoznia, és megengedett legfeljebb három főiskolás vagy egyetemista részvétele.
Idén másféle újításokat is bevezettek: a május 9-ei, pénteki Nap fia, Hold leánya éjszakai vetélkedő a megszokottnál korábban, azaz délután hatkor kezdődik, és szombat éjjel két órakor véget ér, így a részvevők kipihenten érkezhetnek a szombaton a minifocipályán zajló sportnapra. A másik számottevő változtatás a vasárnapi programot határozza meg: a pörgős szabadtéri programoknak – főzőverseny, ügyességi játékok, boxermaraton, lampioneregetés – a Szejkefürdő ad otthont, s ugyanitt derül ki, melyik a legösszetartóbb csapat, hiszen ők nyerik el a rollereket.
A Punnany Massif megtöri a csendet
Az egyhetes program egyébként is bővelkedik érdekességekben. A csapatok kedden délután háromkor felvonulnak a városban: a Kossuth Lajos utcából indulva a Bethlen-negyedi parkban flashmobot is rendeznek. Választott témáikhoz kapcsolódó, minden évben nagy sikernek örvendő bemutatkozó produkcióikat szerdán délután három órától kísérhetjük figyelemmel a Márton Áron téren, pénteken pedig saját, a város közterein megtartandó rendezvényeikkel is előrukkolnak – ezekkel a tervek szerint a járókelők napját is sikerül feldobniuk.
A különféle kvízjátékok mellett továbbá rendhagyó tanórákat tartanak a bulizó fiatalságot leginkább érintő témákban – elsősegélynyújtás bulikban, drogprevenció, diákcsínyek rendőrszemmel –, továbbá gitárestre, karaoke-, western- és más tematikájú bulikra várják az érdeklődőket, de a Face Today, a 1st Attempt és a Punnany Massif koncertjén is lehet majd tombolni. A koncerteket az Ifiházban tartják, a neves magyarországi együttes produkciójára elővételben 14, a helyszínen 19 lej a belépő. Jegyek az Udvarhelyi Fiatal Fórum irodájában – azaz a Kossuth Lajos utca 20. szám alatt –, illetve a Tea Pubban, a Corso kávéházban és a Mr. Music zeneboltban kaphatók – tájékoztatott Vass Orsolya, az UFF elnöke.
A rendezvénysorozat programterve megtekinthető a rendezvény weboldalán, illetve a Székelyudvarhelyi Diáknapok Facebook-oldalán.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!