
Fotó: Pál Árpád
Kamerákat szereltek fel a Szentegyháza központjában található játszótéren, a folyamatos rongálások miatt. A területet be is kerítették, kalákában.
2016. augusztus 11., 17:272016. augusztus 11., 17:27
Szülők segítségével, illetve magyarországi támogatással újította fel a hivatal a Szentegyháza központjában lévő játszóteret – tudtuk meg Molnár Tibortól, a település polgármesterétől. Mint mondta, egy székesfehérvári önkormányzati képviselő kezdeményezésére a város felajánlotta támogatásként a településen lezajlott székely bál teljes bevételét, valamint a baracsiak is segítettek anyagiakkal, továbbá a munkálatok elvégzésekor mindkét településről érkeztek önkéntesek.
Már rég be kellett volna kamerázni a játszóteret, hiszen a közeli szórakozóhelyről érkező fiatalok rendszeresen megrongálták a padokat és a játékszereket – magyarázta lapunknak Molnár. „Havonta három-négy padot meg kellett javítani. A gyerekek nappal játszanak, a fiatalok éjszaka törnek-zúznak” – indokolta, hogy miért helyeztek el összesen nyolc videofelvevőt a helyszínen. A kalákában elvégzett munka részeként kerítést is felszereltek a játszótér körül, hogy a kóbor kutyák ne tudjanak bemenni. Ezenkívül takarítottak és gyomláltak is a téren. A felújítás még nincs teljesen befejezve, ugyanis kaput kell állítani a játszótér bejáratához – tette hozzá Molnár Tibor.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!