
Gyermeknap alkalmából kihirdette hétfőn Klaus Johannnis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében kétszeresére, a jelenlegi 42 lejről 84 lejre emelik a 2 és 18 év közötti kiskorúaknak járó gyermeknevelési pótlék havi értékét. Jól hangzik, hogy megduplázták, de a gyakorlatban még így sem elég semmire – véli egy udvarhelyi anya.
2015. június 02., 19:502015. június 02., 19:50
A gyerekpénz megemelése évi 1,76 milliárd lejes pluszkiadást jelent az államkasszának. A módosítást Cristina Pocora nemzeti liberális (PNL) képviselő kezdeményezte, mondván, pártja azt szeretné, ha a közbeszédben gyermekpénzként emlegetett támogatás értékét 200 lejre növelnék – amennyit a gyerek kétéves koráig eddig is megkaptak a szülők –, de tisztában vannak vele, hogy ez csak fokozatosan valósulhat meg, első lépésben pedig a költségvetés az összeg megkétszerezését engedi meg. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a kiskorúaknak járó juttatást 2009 januárja óta nem módosították, holott az infláció megkövetelte volna ezt, a fogyasztói árak ugyanis azóta 20 százalékponttal emelkedtek.
A Pocora által beterjesztett indítványban az is szerepel, hogy az Európai Unióban a gyerekpénz átlagosan 210 euró, miközben egy Romániában élő kiskorú alig 10 eurót kap havonta, az ország ezzel a sor végén szerepel. „Mintegy 3,6 millió gyermekről beszélünk, akiknek több mint 48 százalékát veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztés, ezért rendkívül fontos, hogy megtaláljuk a szükséges forrásokat támogatásukra” – hangsúlyozta Cristina Pocora.
Jól hangzik, hogy megduplázták a gyermeknevelési pótlék értékét, de az olyan alacsony volt, hogy a gyakorlatban a kétszerese sem elég semmire – mondta el egy általunk megkérdezett székelyudvarhelyi kétgyerekes anya, aki szerint az intézkedés leginkább csak egy hatásvadász politikai húzás. „Gyerekes családoknál ugyan minden lej számít, de az állami gyerekpénz gyakorlatilag semmire sem elég” – fogalmazott a kamaszkorhoz közeli gyerekek anyja, hozzáfűzve, hogy ilyen pótlékból a zsebpénz már luxusnak számít, a most megduplázott összeg legfeljebb a gyerek iskolai költségére elég.
Egyébként az Európai Unió egyes tagországaiban csak ötször, más országokban viszont akár hússzor is magasabb lehet a gyermeknevelési pótlék értéke, mint Romániában. Hargita megyében több százan vannak, akik a belföldinél jóval nagyobb külföldi gyerekpénzt kapják, ők leggyakrabban az adott országban vállaltak munkát korábban.
A Hargita Megyei Kifizetési és Szociális Felülvizsgáló Ügynökségtől (AJPIS) kapott adatok szerint tavaly legalább 360 Hargita megyei személy kapott külföldi gyermekpénzt, legtöbbjük a németországi juttatást kérelmezte. A tavaly nyári adatok szerint 258 Hargita megyei személy igényelt gyerekpénzt Németországban, második helyen pedig a 69 magyarországi kérés állt, ott 50 euró körül van a gyermeknevelési pótlék értéke. Ennél jóval nagyobb értékű juttatást kapott az a 15 Hargita megyei igénylő, aki korábban Svájcban dolgozott, ott ugyanis 160–180 euró körül van a támogatás értéke.
Ez sok országban nem egységes, van, ahol a gyerekek száma, kora vagy az igénylő keresetének mértéke szerint is változhat. Olaszországban múlt év nyaráig 11 Hargita megyei idénymunkás igényelt gyermekpénzt, tizenkétszer nagyobbat, mint a hazai, hiszen ott 124 euró a havi gyermekpénz értéke. Az ügynökség akkori adatai szerint Ausztriában öten kérelmezték a juttatást, ami ott valamivel kevesebb mint száz euró, Belgiumban pedig ketten, ott 150 euró körül van az értéke.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
szóljon hozzá!