Már építik a haranglábat Atyhában

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Hosszú az út a villámcsapás következtében leégett atyhai római katolikus templom teljes felújításáig. Adorján Imre helyi plébános mégis bizakodó, mert a helybéliek és az elszármazottak mellett vállalkozók is felajánlották a segítséget, hétfőn pedig elkezdték az ideiglenes harangláb építését.

Veres Réka

2016. szeptember 27., 12:472016. szeptember 27., 12:47

2016. szeptember 27., 14:212016. szeptember 27., 14:21

A kétszázéves templom továbbra is romokban áll, de már elkezdték a helyszín takarítását, illetve egy új harangláb építését, ahová elhelyezik azt a kis harangot, amelyet Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntőtől kaptak kölcsön – mondta el a fejleményeket Adorján Imre helyi plébános. A héten még kárbecsléseket és felméréseket készítenek a mérnökök a megrongálódott épületről és a megmaradt falak állapotáról. Az újjáépítés gyakorlati terve még nem ismert, ám a plébános szeretné, ha a tél érkezése előtt befödnék a templomot, hogy ne rongálódjanak tovább az oldalfalak. Addig a közösségnek a nemrég felújított ravatalozóban tartja a vasárnapi szentmiséket, hiszen az egyház tulajdonában nincs más, erre a célra megfelelő terem. A korondi Deák Antaltól és családjától egy harmóniumot is kaptak adományba, ezzel pótolhatják az orgona hangját.

A hivatásos tűzoltók 380 ezer lejre becsülték a lángok okozta anyagi kárt, ám Katona Mihály korondi polgármestere szerint ennél sokkal nagyobb összegről, 4,5 millió lejről van szó. „Nemcsak az épületet, hanem szinte mindent tönkretett a tűzvész: az orgonát, a harangokat, a padokat, a képeket, szobrokat, az oltárokat és mellékoltárokat, a szentmiséhez szükséges kellékeket és a liturgikus ruhákat is, amelyeknek felbecsülhetetlen az értékük. Reális árat csak a munkálatok befejezése után tudunk mondani, de ha mindent összevetünk, valóban megközelíti ezt az összeget a tűzvész okozta kár” – mondta a plébános.

Múlt héten külön számlát is nyitottak, ahová utalni lehet a templomjavításra, többen már személyesen is jelentkeztek, vállalkozók és civilek is egyaránt. Adorján Imre szerint több udvarhelyszéki és távolabbi cég képviselői is jelezték, hogy hozzájárulnának építkezési anyagokkal, illetve kedvezményekkel a felújításához. A plébános szerint a civilek is adakoztak, noha most már kevesebben teszik ezt. „A helyiek idejüket feláldozva segítettek a közmunkával, a szenes gerendák és romok eltakarításából több mint hatvan helyi, de korondi is részt vett” – magyarázta. „A faluból elszármazottak is segítettek, most nemrég volt egy parajdi nyugdíjas házaspár is, akiknek a szülei az atyhai temetőben vannak eltemetve, ők is hozzájárultak a felújításhoz. Mindenki a tőle telhetővel segít, sokan átérzik a helyzetünket” – tette hozzá.

A plébános a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséggel is felvette a kapcsolatot a szerencsétlenség után. Mint elmondta, az érsekség nemsokára körlevélben értesíti az összes plébániát egy adománygyűjtésről az újjáépítés javára.

Várják az adományokat 
Az atyhai plébániahivatal számlájára eurót, forintot, illetve lejt is lehet utalni. Az adományokat a következő számlaszámokra lehet küldeni: Parohia Romano-Catolica Atia, Banca Comercială Română S. A., Filiala Odorheiu Secuiesc. IBAN RON: RO31 RNCB 0156 0164 4788 0006, IBAN EUR: RO04 RNCB 0156 0164 4788 0007, IBAN HUF: RO74 RNCB 01560 1644 7880 008, Cod SWIFT: RNCBROBU.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés