Fotó: Veres Nándor
Havonta 23–70 órát kell közmunkázniuk azoknak, akik szociális segélyben részesülnek. Ez Udvarhely esetében tavaly több mint 97 ezer órányi közmunkát jelentett, aminek 80 százalékát dolgozták le a segélyezettek – szemetet gyűjtöttek, folyó- és patakmedret takarítottak, de a kutyamenhely rendben tartásában is segítettek.
2016. február 17., 10:382016. február 17., 10:38
A szociális segélyben részesülők kötelező közmunkaóra-számát annak alapján határozzák meg, hogy családjukban mennyi az egy főre eső jövedelem. Aki megtagadja a munkát, elveszíti a juttatást. A kötelezettség alól mentesülnek azok, akik hétéves kor alatti gyermeket nevelnek, illetve akik fogyatékos vagy ellátást igénylő idős embert gondoznak. Idén 196 szociálissegély-kérelmet nyújtottak be az udvarhelyi polgármesteri hivatal szociális osztályán. A dossziék közül kettőt munkavállalás miatt elutasítottak, kettőt pedig felfüggesztettek – tudtuk meg Fülpesi Gyula irodavezetőtől, aki arról is tájékoztatott, hogy a kiosztott munka elvégzése kötelező, aki megtagadja, nem részesül a juttatásban. Tavaly a kötelező, több mint 97 ezer órának a 80 százalékát dolgozták le. Volt olyan, aki először megtagadta a munkát, de aztán meggondolta magát – mondta az illetékes.
Csak egyszerű, szakképzést nem igénylő munkát végeztetnek velük. A kötelező munkavédelmi oktatás után öt-hat fős csoportokat alkotva kapják meg az elvégzendő feladatokat, közölte Ülkei Zoltán, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője. Közmunkának számít a szemét összeszedése a parkokból, játszóterekről és lakónegyedekből, a járdaseprés, közintézmények (kórház, napközik) zöldövezeteinek takarítása. Két-három havonta végigjárják a várost és szemetet gyűjtenek, ugyanakkor nagyobb ünnepek előtt is összeszedik a szétdobált hulladékot. A Szejkét és a Küküllő medrét rendszeresen takarítják, rendben tartják a hősök sírjait, nyáron gyomlálják a fák és sövények alját. Besegítenek a kutyamenhely rendben tartásánál, valamint a jórészt romák által lakott városrészek időszakos takarítását is ők végzik, ugyanakkor részt vesznek a víz, illetve a Föld napja alkalmából szervezett takarítási akciókban – tájékoztatott az osztályvezető.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
szóljon hozzá!