Liftet építenek a poliklinika épületében

Liftet szereltet a székelyudvarhelyi kórház vezetősége a poliklinika épületébe, de ez csak a kezdete lehet egy nagyméretű beruházásnak: modern orvosi műszerekre és fejlesztési, átalakítási munkálatokra összesen tizenegymillió lejt igényeltek a szaktárcától.

Széchely István

2014. május 13., 19:052014. május 13., 19:05

2014. május 13., 19:192014. május 13., 19:19

A székelyudvarhelyi poliklinikán már elkezdődtek az épület új liftjének a kialakítási munkálatai, a hatszemélyes felvonót az épület előterében, a lépcsőházi részen alakítják ki. Elsősorban az akadálymentesítés a beruházás célja, a lifttel a mozgásképtelen vagy mozgássérült, tolókocsis páciensek is közlekedni tudnak majd a háromszintes épületben – mondta el érdeklődésünkre Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház főigazgatója. A liftet bárki használhatja majd, de alkalmaznak liftkezelőt is, ő fogja felügyelni a felvonó használatát, egyebek mellett azért, hogy az egészséges látogatók ne foglalják el a helyet azok elől, akik csak a lifttel juthatnak fel az emeltre. A liftház még nem érkezett meg, de rövidesen azt is beszerelik, és szeretnék, ha jövő hónap végére már üzemelne az új felvonó – közölte a kórházigazgató. A beruházás értéke mintegy kétszázezer lej, amit az egészségügyi minisztériumtól igényelt a kórház, de ha nem kapják meg, akkor az egészségügyi intézmény saját fejlesztési pénzalapjából különíti el azt.

Fejlesztenek és átalakítanak

A lift kiépítése azonban csak a kezdete lehet egy nagyméretű beruházásnak, ugyanis a kórház összesen mintegy tizenegymillió lejt igényelt különböző fejlesztésekre a szaktárca saját, az alkohol és dohánytermékek jövedéki adójából befolyt fejlesztési alapjából – tudtuk meg Lukács Antaltól. Ötmillió lejt az intézmény műszerezettségének fejlesztésére igényeltek, ebből mágnesesrezonancia-készüléket (MR), egy új, modern röntgengépet vásárolnának, valamint új generációs, HD-felbontású képernyővel ellátott laparoszkóptornyokat, amelyekkel több tízféle komplex sebészeti beavatkozást tudnak majd elvégezni, ugyanakkor beszereznének EKG-, illetve más diagnosztikai készülékeket is – magyarázta a főigazgató. Különféle fejlesztési és átalakítási munkálatokra nyolcmillió lejt kértek a szakminisztériumtól, ebből az összegből a sürgősségi osztályon végeznék el a szükséges átalakításokat, hogy a kórház megkaphassa a sürgősségi kórház besorolást, befejeznék a fertőzőosztályon elkezdett felújítást, és ugyancsak ebből az összegből modernizálnák a műtőblokkokat, beleértve az általános sebészetet, az ortopédiát, a nőgyógyászatot, illetve a szülőszobákat.

A kért pénzalapokat még nem hagyta jóvá az egészségügyi minisztérium, a kórház vezetősége e hónap végére várja a döntést, ha nem kapják meg a teljes összeget, akkor a hiányzó részt ősszel, költségvetés-kiegészítéskor fogják kérni – mondta el Lukács Antal. Amennyiben kedvező elbírálást kapnak, egy-két hónapon belül már sor kerülhet az orvosi műszerek megvásárlására, hiszen a kórháznak is érdeke, hogy minél hamarabb elvégezzék a beruházásokat, ugyanis a szaktárca a számlák alapján utalja ki a pénzeket – fűzte hozzá a kórházigazgató.

Felszabadítják a rezidens állásokat

Június elsejétől felszabadítják a rezidens orvosi állásokat a kórházakban, amennyiben az egészségügyi intézmények igénylik ezt, illetve a költségvetés függvényében – jelentette be az elmúlt hét péntekén Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter. A székelyudvarhelyi kórházat csak kismértékben érinti az intézkedés, az intézményben mindössze két sürgősségi rezidens orvosi poszt nincs még betöltve, ezek feloldását még nem kérték a szaktárcától – tudtuk meg Lukács Antaltól. A kórházban jelenleg mintegy húsz rezidens orvos dolgozik, ők véglegesen elfoglalják majd állásaikat, így nem lesz gond az orvosutánpótlással – mondta el a kórházigazgató, kérdésünkre hozzáfűzve, hogy legutóbb több éve, Cseke Attila minisztersége idején szabadította fel a rezidens állásokat a szaktárca, azt követően csak hét üresedés után alkalmazhattak egy szakembert, akárcsak a közszféra más területein.
szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés