Új alelnöke lesz a székelyudvarhelyi választási bizottságnak, ugyanis a Hargita megyei törvényszék is egyetértett Bunta Levente „magánemberének”, Szabó Andreának a leváltásával – derült ki a szerdán délben tartott polgári sajtótájékoztatón.
2012. április 18., 14:082012. április 18., 14:08
2012. április 18., 17:192012. április 18., 17:19
Az április 18-án tartott MPP-s sajtótájékoztatón Molnár Miklós, a párt udvarhelyi elnöke elmondta: a választások alkalmával a megyei törvényszék sorsolja ki a helyi bizottságok elnökeit és alelnökeit. A törvény előírja, hogy ezek elsősorban helyi bírák lehetnek, és ha ez nem lehetséges, akkor olyan ügyvédek, akik a településen elismertek. Az elnök és helyettesének kiválasztására múlt pénteken került sor Csíkszeredában. A polgáriak kérték ennek azonnali kommunikálását, amelyből kiderült, hogy elnöknek Rédai Zoltán Józsefet, alelnöknek pedig Szabó Andreát választották, Bunta Levente „magánemberét” – részletezte Molnár.
„Székelyudvarhelyen ő az a személy, aki a jelenlegi polgármestert több mint két éve képviseli bírósági ügyekben, nyilvánvaló, hogy elnökhelyettesként nem tud objektív lenni” – jelentette ki Molnár. 48 óra állt a polgáriak rendelkezésére, hogy fellebbezzenek, amit meg is tettek szombaton. A megyei választási bizottság válaszából kiderült, hogy ők sem vélik megfelelőnek Szabó Andreát az alelnöki tisztségre. „Reméljük, sikerül Székelyudvarhelyre egy olyan elnökhelyettest találni, aki pártatlanabb és objektívebb” – summázott a polgáriak udvarhelyi elnöke.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!