
Fotó: Thomas Campean
Nem a megszokott helyszínen, de ünnepélyesen búcsúztak el az alma matertől pénteken a Tamási Áron Gimnázium végzősei: az ünnepségnek a Szent Miklós-hegyi római katolikus plébániatemplom adott otthont, a közel százötven tanulót helyi, megyei és egyházi elöljárók is köszöntötték.
2014. május 31., 15:272014. május 31., 15:27
2014. május 31., 18:442014. május 31., 18:44
Nem viselnek többé uniformist a Tamási Áron Gimnázium végzősei: a tanintézettől 145 diák búcsúzott el pénteken délelőtt. A zuhogó esőre való tekintettel az udvaron megtartani kívánt ünnepséget a tanintézet szomszédságában levő római katolikus templomban bonyolították le – az istenháza zsúfolásig telt kicsikkel és nagyokkal.
A köszöntők sorát Laczkó György igazgató nyitotta, kiemelve: a ballagók szülei négy éve a gimis tanárokra bízták gyerekeik oktatását, nevelését, ők pedig igyekeztek felkészíteni a fiatalokat az érettségire és az életre a négy év alatt azonban nem csak ők egyengették a diákok útját, hanem a tanítványok is hatottak pedagógusaikra, formálták személyiségüket. Kiemelte: büszke arra, hogy az iskola diákságának továbbtanulási és a különféle versenyeken való részvételi aránya a térség legjobbja, hozzáfűzve, megfigyelései szerint a diákok is büszkék iskolájukra, így annak jelképeként az idei tanévtől bevezetett egyenruhát is többnyire örömmel viselték.
A következőkben Holló László, a katolikus egyház vagyonát kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány vezetője elevenítette fel az iskola történetét, kiemelve, a templomi padokban ülő, népviseletbe öltözött fiatalokban látja a jövőt, a keresztény értékek továbbvitelét. Ezt követően Borboly Csaba megyeitanács-elnök üdvözölte a tanárokat – megköszönve a romániai pedagógusok nehéz helyzetében és a jelenlegi iskolai körülmények között kifejtett eredményes munkát –, majd elmondta: a fiatalok a jövő értelmiségi rétege, akiknek bízniuk kell saját magukban és tudásukkal, munkájukkal térségüket kell gazdagítaniuk.
Pozitív jövőképet vázoltak
A későbbiekben Bartolf Hedvig megyei főtanfelügyelő arra intette a diákokat, hogy soha ne riadjanak vissza az első kudarctól, s bátorságot kívánt ahhoz, hogy véghezvigyék terveiket, majd Bunta Levente polgármester az időre reflektálva elmondta: útra induláskor szerencsét hoz az eső, így ezt jó előjelnek tekinthetik a végzősök. A búcsúzó és búcsúztató tanulók is pozitív jövőképet vetítettek elő ünnepi beszédeikben, visszaemlékezve az elmúlt évekre, ugyanakkor hangsúlyozva, a természet harmóniájából sokat lehet tanulni az életről. Az ünnepség énekkel és szavalattal zárult.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!