Lehet még jelentkezni a vakációs foglalkozásokra

•  Fotó: Bálint Kinga Katalin

Fotó: Bálint Kinga Katalin

Aktív vakációt kínál az elemi és általános iskolásoknak a felsőboldogfalvi Pro Life Alapítvány: Kis kezek – nagy alkotások című, immár hagyományossá vált kézművesfoglalkozás-sorozatukat keddenként és csütörtökönként tartják meg, Istók Emőke műtermében. A Szent István király és az államalapítás tematikában megszervezett foglalkozásokra még lehet jelentkezni.

Bálint Kinga Katalin

2015. július 24., 15:372015. július 24., 15:37

Mint Istók Lajostól, a Pro Life Alapítvány elnökétől megtudtuk, az idei, immár negyedik Kis kezek – nagy alkotások program két hete kezdődött, és augusztus 18-áig, keddig tart. Ebben az időszakban minden kedden és csütörtökön tíz órára várják a gyerekeket Istók Emőke festőművész boldogfalvi műtermébe, ahol a házigazda vezetésével zajlik alkotómunka, tízfős csoportokban. Ezekre még lehet jelentkezni a képzőművésznél, a 0744–959642-es telefonszámon.

Istók Lajos elmondta, azért döntöttek a kiscsoportos tevékenység mellett, hogy minden részvevőre jobban tudjanak figyelni. Az eddigi jelentkezők Székelyudvarhelyről, Felsőboldogfalváról, Lengyelfalváról, Bögözből, Telekfalváról és Derzsből érkeztek. A foglalkozássorozat témája az államalapítás és Szent István király, ezzel kapcsolatos felolvasásokat, film- és rajzfilmvetítéseket tartanak a gyerekeknek, akik így ihletet nyerhetnek a rajzok, festmények elkészítéséhez. Ezáltal nemcsak kézügyességük fejlődik, de a magyar történelmet is jobban megismerik – mutatott rá az alapítvány vezetője. Hozzáfűzte, a foglalkozásokon készült alkotásokból augusztus 20-án, Szent István napján kiállítás nyílik a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban.

Tábor csoportbontásban
A Pro Life Alapítványnál egyébként is zajlik az élet: a Norvég Alap támogatásával létrejött, Az önkéntesség színt hoz az életedbe című hosszú távú projektjük részeként két csoportban negyven gyereknek szerveztek kézművestábort Ivóban, önkéntesek felügyeletével. Az első csoport kirándulása múlt héten fejeződött be, a másodiké most zajlik. A gyerekek lerajzolják, megfestik legkedvesebb tábori élményeiket, az alkotásokat ma állítják ki a székelyudvarhelyi könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában – a tárlat délután öt órakor nyílik meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés