Legyen mindennap virág a vázában!

A Gyulafehérvári Caritas az idősek világnapja alkalmából közel ezernégyszáz idős embert örvendeztetett meg Hargita megye különböző településein október 1–12. között – mintegy hétszázat Udvarhelyszéken. A székelyudvarhelyi Caritas Családsegítő Szolgálatának zetelaki, felsőboldogfalvi, farkaslaki oroszhegyi és máréfalvi rendezvényeiről Sándor István szociális munkást kérdeztük.

Molnár Melinda

2014. október 17., 11:502014. október 17., 11:50

Minden településen egyházi szertartással kezdődött az ünneplés, majd a szervezők és a polgármesterek szóltak az ünnepeltekhez. Műsorral készültek az idősklubok tagjai, az iskolások, avagy fiatalok, majd a szervezők által megjelenített 50. házassági évforduló című komédiát tekinthették meg. Blénessy Éva a Sunshine Egyesülettől kiselőadás tartott a színpompás időskor megéléséről. Kérte, hogy tegyenek mindennap egy csokor virágot a vázába; akinek van még párja, ne felejtse el az esti puszit; örüljenek jelenlegi helyzetüknek; ne sirassák a múltat, ne féljenek a jövőtől.

A program végén minden szépkorú képeslapot kapott, melyen az Életem ott van Isten tenyerén című verset olvashatják. Nem maradt el a szál virág sem, és koccintás után „a finomságoktól roskadozó asztalok is felszusszantak”. A programokat a Hargita megyei önkormányzat, a Richter Gedeon és a helyi önkormányzatok támogatták.

Színe és fonákja

Zetelakán és Oroszhegyen Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója az életet az anya által készített varrottashoz hasonlította, amit a szoknyája mellett a gyerek csak alulról lát, és nem érti, „mi ez a fonákság”. Kérésére az anya megmutatja, hogy milyen szép fentről. Kiemelte, hogy ha néha lentről nehéznek és érthetetlennek is tűnik életünk, visszatekintve sok mindenre magyarázatot kapunk, vagy az imádkozás során Isten lehajol, és megmutatja az utat.

Felsőboldogfalván, ahova a község majd’ minden településéről érkeztek ünnepeltek, Moldovan Radu református lelkész tartott áhítatot. Az előadásokat nótázás követte: teljes felszereléssel készülve zenéltek, énekeltek – rendes zenekarrá álltak össze.

Farkaslakán a Laczkó Vilmos plébános által bemutatott szentmise után a kultúrotthonban terített asztal és a polgármesteri hivatal által biztosított pityókás tokány várta az ünnepelteket. A műsort egy csokor vicc, köszöntés és közös étkezés zárta.

Oroszhegyen a templomi ünnepséget az időscsoport vidám zenés produkciója követte, amit ők maguk írtak a szerelemről, elmúlásról, italozásról, ismert népdalokkal kiegészítve. Nagyon sokat kacagott mindenki.

Máréfalván a misét Simó Gáspár, a Segítő Mária Gimnázium lelki vezetője tartotta. Interaktívan mutatta be az időseknek, hogy ők valóban győztesek: körbe is vitte a nagytükröt, hogy mindenki nézhessen bele, lássák a győztest. A kultúrházban Török Emőke szociális munkás tolmácsolta azokat a gondolatokat, amelyeket Böjte Csaba ferences szerzetes írt a máréfalvi időseknek.

Az idő múlása

A helyi, több mint hat éve működő időscsoport tagjai között kilencven felettiek is szerepelnek. Sándor István azt kívánta a közönségnek: tudjanak és akarjanak kilencvenen túl még színpadra állni; havonta kétszer járjanak idősek csoportjába, ahol témákat dolgoznak fel, fejlődnek, énekelnek, ünnepelnek és közös terveket szőnek.

Kifelé menet, az előtérben a részvevők megtekinthették az időscsoport régi tagjainak az idő múlásáról szóló képkiállítását. Mindenki egy kis portfóliót készített élete nagyobb eseményeiről: születési idő, hely, gyerekkor, házasság; egy táblázat a leszármazottak számáról, hány gyereknek adtak életet, és hány unokájuk, dédunokájuk van. Nagyon tetszett a látogatóknak az időrendi kiállítás, hisz egy-két fényképen felfedezték saját magukat, ami hosszú beszélgetéseket indított el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés