
Fotó: Lukácsi Lehel
Az illegális építkezések feltérképezése a feladata annak a bizottságnak, amely még szeptemberben jött létre Székelyudvarhely polgármesterének, Bunta Leventének a megbízásából. A nyolctagú grémium jelentése elkészült, továbbították is a városvezetőnek. Mindez két hete történt, a részletekről, illetve a további cselekvési tervről azonban azóta sem tájékoztatott a polgármesteri hivatal.
2014. október 27., 19:262014. október 27., 19:26
2014. október 28., 11:162014. október 28., 11:16
Információink szerint a hivatali alkalmazottak és Benedek Árpád Csaba alpolgármester alkotta bizottság az Éltetőkút, a Farcádi, a Bethlen Gábor és a Termés utcákban végzett terepszemlét, a lakhatási körülményeket vizsgálva, kitérve arra is, hogy hányan és kik élnek egy-egy háztartásban, van-e a lakóknak érvényes személyi igazolványuk, és az ingatlanok rendelkeznek-e építkezési engedéllyel.
Polgármesteri rendelet lenne a megoldás?
Az ügyben múlt héten, szerdán fordultunk a polgármesteri hivatal sajtóosztályához, afelől érdeklődve, hogy pontosan mi szerepel a bizottság által elkészített jelentésben, illetve hogy ennek tükrében milyen intézkedésekre készül a városvezetőség. Sajtóértesüléseink szerint ugyanis a vizsgálatok során kiderült, hogy például az Éltetőkút utcában egyetlen lakóház rendelkezik építkezési engedéllyel, de hiányosságok vannak a Termés utcában is. Úgy tudjuk, a jelentést Bunta Levente polgármester elé terjesztették, aki korábban úgy nyilatkozott az ügyben, hogy példát statuálnak az illegális építkezések terén, és az engedély nélküli építményeket lebontják.
Sürgetik a megoldást
Az illegálisan felépített házakat polgármesteri rendelettel lehetne lebontatni, mondta el portálunknak Gálfi Árpád önkormányzati képviselő, előrelépés azonban két hete nem történt. „A bizottság megalakulásáról nem tájékoztatták időben az önkormányzatot, bővebb információval azóta sem rendelkezünk. Tudomásunk szerint az alpolgármestert leszámítva egyetlen önkormányzati képviselő sem lett tagja a csoportnak” – nehezményezte Gálfi, aki egyébként úgy véli, ismét időhúzás lesz az ügyben. Mint elmondta: a Termés utcában azóta vannak problémák, mióta a Gábor család Recsenyédről beköltözött az utcába.
„Négy éve folyamatosan mondjuk, hogy meg kell oldani a helyzetet, hisz az illetők illegálisan építkeztek az utcában. A helyzet napról napra egyre jobban elfajul, hisz a család most már nemcsak az utcában élőkkel, hanem a bethlenfalvi és kadicsfalvi lakossággal is összetűzésbe került” – magyarázta. Az illegális építkezések megfékezése és a már meglévő, engedély nélkül felépített lakóházak lebontása Gálfi szerint szerves része lenne a Termés utcai probléma megoldásának. Az ügy apropóján egyébként ma délután lakossági fórumot is tartanak a bethlenfalvi kultúrotthonban. „A megyében már volt példa arra, hogy polgármesteri rendelettel bontottak le épületeket, így Udvarhelyen is lehetne már lépni. Úgy látjuk azonban, hogy továbbra is lassan haladnak a dolgok, amelyeket már évekkel ezelőtt meg kellett volna oldani” – summázott Gálfi.
Pontosítás
A cikkünkhöz előzőleg csatolt fotó féléreérthető volt, hiszen az illegális építkezések tekintetében nem kereskedelmi egységekről, hanem kifejezetten lakóházakról van szó. Ezért az érintettektől elnézést kérünk. (A szerző)
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!