
Székelyudvarhely főépítésze szerint nagyon közel kerültünk az általános városrendezési terv (PUG) elfogadásához. Az előzőt még 1999-ben fogadták el, 2010-ben járt le az érvényessége. Farkas Domokos közölte, hogy az új terv elkészítése érdekében 2011-ben az önkormányzat élt törvényes jogával, és két évvel meghosszabbította a régi érvényességét, ami idén decemberben fog lejárni.
2013. szeptember 26., 19:462013. szeptember 26., 19:46
2013. szeptember 26., 19:552013. szeptember 26., 19:55
A több mint 500 ezer lejbe kerülő új tervet egy kolozsvári és egy bukaresti cég készíti. Az első tervezet óta huszonnégy szakszerv láttamozta. „Szeptember 10-én tartottuk azt a gyűlést, melynek alkalmával felmértük, hogy az utolsó, a környezetvédelmi jóváhagyás két év után végre látóhatárba került. Szeptember 17-én Csíkszeredában megkaptuk a környezetvédelmi beleegyezést, de még mindig két hétbe telik, amíg a hivatalos folyamaton keresztülmegy. Egy végső ellenőrzés után, úgy vélem, novemberben meghirdetjük decemberre, akkor pedig képviselő-testületi határozat fogja véglegesíteni a folyamatot” – magyarázta Farkas.
A főépítész kérésünkre néhány érdekes dolgot is kiragadott. Kiderült, az új tervben hétszáz hektárral több belterület szerepel, mint elődjében. Megmutatta térképén a részleges övezeti tervek szerepét egy-egy új lakótelep kialakításában: az övezet részletes terve mutatja, hol lesznek az utak és a közművesítés. A szakember a jövő beruházásairól is beszélt, ezek szerint két vadonatúj terelőút fogja megkönnyíteni a várost elkerülő közlekedést: egy déli és egy északi. A déli Fenyédtől a Szászok-táborát és a Csalókát érintve a Cserehát felé, az északi pedig a Határpataktól a régi Oroszhegyi úton Szenttamás felé kerülné meg a várost. „Ez az északi izgalmasabb. Egy új híddal meg egy viadukttal szélesedne modern úttá” – mutatta a térképen a három lehetőség közül a legvalószínűbbet. A főépítész bízik az új városrendezési tervben, és nem hiszi, hogy 15–20 éven belül újra lenne szükség. Épp ezért 15 éves határidőt fog javasolni a PUG érvényességére.
Mi az a PUG?
Románul Plan Urbanistic General, azaz általános városrendezési terv. A tíz évre érvényes terv előirányozza egy település területi fejlesztésének módozatait. A település lakó, ipari, kereskedelmi és közterületeinek építkezését, útjait, közművesítését, valamint szolgáltatásait szabályozza. A terv elkészítése hosszadalmas folyamat, érvényességét önkormányzati képviselő-testületi határozattal fogadják el, de nem lehet kevesebb, mint az eddig használt tízéves időtartam. Az elfogadott és beiktatott PUG kötelező módon betartandó.
Hát a PUZ?
Románul Plan Urbanistic Zonal, vagyis övezeti városrendezési terv. Ez foglalja magába a település övezeteinek fejlesztési terveit. Részletesebben szabályozza egy-egy övezet fejlesztését, ugyanakkor a PUG alkotóelemeit képezi. Ezek a tervek szabnak irányt egy fejlődő település szükségleteinek. Ezek határozzák meg, hol lesznek utcák, mekkorák lesznek, és hogy fognak mutatni egy-egy lakótelep épületei. Ezek adnak mértékeket környezetvédelmi és biztonsági intézkedéseknek.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!