
Fotó: Thomas Campean
Pénz hiányában továbbra sem kezdik el a székelyudvarhelyi csillagvizsgáló felújítását: 2012 decemberében döntés született az ingatlan bérbeadásának ügyében, a pályázati kiírást megnyert civil szervezet azonban egymaga nem tudja felvállalni a romos épület feljavítását. Időközben látványosan fogy a csillagvizsgáló, a rendszeres rendőri járőrözés ellenére gyakoriak az épületanyag-lopások.
2014. május 13., 10:052014. május 13., 10:05
2014. május 13., 10:172014. május 13., 10:17
Tavaly februárban még csak egy ajtónyi lyuk tátongott a csereháti csillagvizsgáló hátsó falán, mára a fal összes tégláját elhordták, sok más épületelemmel együtt. Az ingatlan bérbevétele iránt több helyi civil szervezet is érdeklődött, a kiírásra végül csak az Udvarhelyi Info Egyesület jelentkezett: tervek szerint közösségi házat és képzőközpontot alakítottak volna ki az épületben. Egyébként az ingatlan hasznos felülete 75 négyzetméter, ugyanakkor hozzá tartozik húsz ár telek is. A bérleti időtartam tíz év lett volna, azzal a feltétellel, hogy az épület új gazdája legtöbb két-három éven belül felújítja azt. A bérbeadásról az önkormányzati képviselő-testületnek is döntenie kellett, azután következhetett volna a bérleti szerződés megkötése.
„Több szakértő bevonásával felbecsültettük a felújítás költségét, amely mintegy 35 ezer euró lenne. Ezt az összeget az egyesület egymagában nem tudja kifizetni, még akkor sem, ha a pénz töredékét levonják az éves bérből” – magyarázta a szerződéskötés elhalasztásának okát Jakab Áron Csaba, az Udvarhelyi Info Egyesület elnöke. Hozzátette, a befektetés árából akár új ingatlant is építtethetne a szervezet. „Keressük a pályázati lehetőségeket, de rövid távon nem látom megvalósíthatónak a felújítást. Mindezek ellenére, amennyiben rendelkeznek a szükséges forrásokkal, az Udvarhelyi Info Egyesület nem fog akadályozni senkit abban, hogy esetleg más célokra újítsák fel az ingatlant, hisz közös érdekünk az lenne, hogy ismét funkciót kapjon a csillagvizsgáló” – magyarázta. Jakab aggasztónak vélte, hogy az épületről évről évre egyre több anyag tűnik el, szerinte felújítása esetén is külön problémát fog jelenteni az ingatlan őrzése.
Többszöri egyeztetések zajlottak a polgármesteri hivatal illetékesei és a leendő bérlők között, a feleknek sikerült közös nevezőre jutniuk: jelenleg sem a városnak, sem az egyesületnek nincs pénze a csillagvizsgáló felújítására. „Természetesen keressük a külső forrásokat, melyek révén megvalósítható lenne a beruházás, ehhez viszont továbbra is szükség volna egy civil szervezetre, amely felvállalja a munkát” – mondta el portálunknak Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense. Az illetékes hozzátette, tudomásuk van arról, hogy folyamatosan fogy az épület, felkérésükre a rendőrség éjszakai járőrözést tart a környéken, viszont a probléma végleges kiküszöbölése érdekében használatba kellene adni az ingatlant.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!