
Fotó: Barabás Ákos
Közel négyszázan vettek részt idén a Virágos Székelyudvarhely vetélkedőben. A város arculatát szépítő projekt legjobbjait szombaton díjazták. A szorgos kertészek a városháza udvarán vehették át az elismerést.
2016. augusztus 21., 20:372016. augusztus 21., 20:37
Kilenc muskátlit és kilenc egynyári virágot kaptak azok, akik beneveztek idén a Virágos Székelyudvarhely megmérettetésbe. Versenyen kívül intézmények, vállalkozások és vendéglátóhelyek, iskolák, egyházak, egyéb társintézmények is kérhettek virágot.
Városszerte több oszlopot feldíszítettek, a központban pedig virágpiramisokat és gömb alakú virágtartókat is elhelyeztek. Idén egyéni kategóriában első helyezést Gagiu Annamária ért el, második Balázs Levente lett, a harmadik helyért járó díjat pedig Bokor Csaba kapta. A Virágos közösségi terek kategóriában két díjat osztottak ki: az elsőt a Tábor utca 3-as szám alatti nyugdíjas közösség kapta, a másodikat Lakatos Tibor, aki a Függetlenség sugárút egy tömbháza előtt alakított ki virágos teret. Különdíjban részesült a Csillagvár Napközi Otthon Babóca-kertje is.
Végzős lánya nevezte be Gagiu Annamáriát a versenybe, hiszen tudta, édesanyja rajong a virágokért, a kertészkedés nyugtatja, kikapcsolódás számára. Amikor múlt héten a városháza munkatársai felhívták telefonon, hogy lefényképeznék erkélyét, meg is lepődött, azt hitte már lezárult a projekt. A helyszínen tudta meg, hogy első lett. Elárulta, jövőre is benevez.
„Arra törekedtünk, hogy ne legyen olyan elhagyatott és nyugdíjas, ezért fiatalítani szerettünk volna a zöldövezeten” – mondta Sándor Edit, a Tábor utcai tömbház adminisztrátora. „Mindenki, aki tudott, segített: felkapálták a kertet, elültették a virágokat, öntöztek” – magyarázta, hozzátéve, hogy a nyugdíjas közösség mára már nagyon lelkes, a nyereménynek köszönhetően pedig jövőre biztosan még nagyobb lendülettel fognak dolgozni.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!