
Fotó: Farkas Antal
Több hónapos tetszhalál után ismét életre kelni látszik az Udvarhely Táncműhely: Miklós Levente tavaly őszi felmondása után Elekes Gyula, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója vállalta el a kulturális intézmény ideiglenes menedzselését. Az elmúlt közel egy évben azonban a táncműhely két hagyományos rendezvénye, az Össztánc ősszel és a Tánc tavasza fesztiválok is elmaradtak. Az egyelőre üresen kongó próbaterem jövő héttől benépesül, hiszen az új évadra készülve a Táncműhelynél táncostoborzásba fogtak.
2013. október 01., 17:552013. október 01., 17:55
2013. október 01., 18:052013. október 01., 18:05
Az Udvarhely Táncműhely 1998 őszén jött létre, az akkoriban még a Művelődési Ház égisze alatt működő intézmény tánckarának zömét a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes tagjai alkották. A 2005 után önállósuló intézmény Miklós Levente igazgató vezetésével folklór előadások mellett számtalan kortárs tánc- és mozgásszínházi produkciót vitt színre. A székelyudvarhelyi kultúrmenedzserek tavaly novemberi kiértékelője, illetve az így megürült állások betöltésének hercehurcája az Udvarhely Táncműhely esetében közel egyéves tevékenységkiesést okozott. Az intézmény tánckara jelenleg öttagú – Faluvégi Erzsébet, Antal Katalin, Osváth Ildikó, Sipos Réka és Györfi Csaba táncosokból áll –, Elekes Gyula igazgatót leszámítva a munkaközösség egy titkárnőből, valamint Antal József koreográfusból tevődik össze.
A Táncműhely október hetedikétől Műhelymunka címmel néptánc- és általános tánctechnikai képzést indít, a cél 16-25 év közötti udvarhelyszéki potenciális táncosok felkutatása, képzése és bevonása az intézmény munkájába. A felhívásra eddig több mint húszan, zömében nők jelentkeztek. „Mindenek előtt a tánckar bővítésére van szükség, hisz a jelenlegi létszámmal folklór előadásokat egyáltalán, de kortárs darabokat is nehézkes színre vinni” – magyarázta Antal József. Mint elmondta, az intézmény több hivatásos és fiatal tehetséges táncossal is tartja a kapcsolatot, az állások zárolása miatt azonban alkalmazni egyelőre nem tudnak senkit. „Bár a Táncműhelynek mindig is kamaraegyüttes jellege volt, a jelenlegi létszám nem elegendő ahhoz, hogy kivitelezzük a terveinket. A műhelymunka nem titkolt célja ezen a helyzeten javítani, az arra alkalmas táncosokkal egyelőre szerződéses viszonyt tudnánk kötni” – tette hozzá.
Későn ugyan, de elkészült az intézmény 2013-2014-es évadterve is, decemberig a programok le is tisztázódtak, a távolabbi jövő azonban még bizonytalan. „Az intézmény hagyományos rendezvényeit sem kellene elhagyni, ezért törekszünk arra, hogy az Össztánc ősszel fesztivált is megrendezzük, bár erről konkrétumokat még nem tudunk mondani” – árulta el az intézmény munkatársa. A Tündér Erzsébet című táncos mesejátékot szeptemberben már kétszer műsorra tűzték, a felújított előadást turnéra is vinné a tánckar. Az év elején elfogadott városi költségvetés értelmében az intézmény jussa – az előző évek összegeihez hasonlóan – 4600 ezer lej.
Elekes Gyula korábban elmondta: a Táncműhely vezetését csupán ideiglenesen vállalta, hisz két intézmény igazgatása hosszú távon valamelyik kárára menne. „Elekes Gyula kinevezése addig tart, míg a Táncműhely élére megtaláljuk a megfelelő embert” – hangsúlyozta Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense. A megürült menedzseri állásra a tavasszal írt ki versenyvizsgát az intézmény fenntartója, az akkori pályázó, Antal József benyújtott dokumentációját elfogadta az értékelő bizottság, viszont a jelentkező végzettségével kapcsolatosan kifogást emelt. „Tavasszal az a döntés született, hogy ősszel újabb versenyvizsgát ír ki a hivatal, az ezzel kapcsolatos egyeztetések még folynak” – tette hozzá a sajtóreferens. Ugyancsak az egyeztetések szintjén rekedt meg egy, a város közművelődési intézményeit összefogó bizottság létrehozásának terve: az ötletet maguk az intézményvezetők vetették fel néhány hónapja, a bizottság célja az intézetek közötti koordináció és kommunikáció feljavítása lett volna.
Az Udvarhelyszéket is érintő, mintegy háromszáz millió eurós beruházás révén új vízvezeték épül a zetevárljai víztározó és Székelyudvarhely között, valamint jelentős hálózatfejlesztések lesznek a térségben – jelentették be hétfőn Székelyudvarhelyen.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!