Fotó: Pál Árpád
Konferenciát és beszámoló közgyűlést tartott pénteken a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) udvarhelyszéki szervezete.
2016. május 22., 19:402016. május 22., 19:40
Az eseményen az ,,AgrárEurópa faluról falura\" konferenciasorozat részeként tartottak ismertetőt a 2016. évi kifizetésekről, pályázati lehetőségekről, a támogatások és az agrárszabályzás rendszeréről, valamint a mezőgazdasági termelés adózási, állat-egészségügyi, környezetvédelmi és közegészségügyi szabályairól, ezek legújabb változásairól – tudtuk meg az RMGE elnökétől. Sebestyén Csaba elmondta, az elmúlt időszakban az RMDSZ-szel közösen szervezett vidéki gazdafórumok mellett mindenképp szükség volt erre a konferenciára, hiszen ide meghívhatták azon hatóságok képviselőit, amelyektől az egyes pályázatok függnek, amelyek kiadják a gazdáknak a különböző engedélyeket, illetve ellenőrző szerepet is betöltenek.
Sebestyén elmondta, hogy a 2007–2013-as vidékfejlesztési időszakban Hargita megye országos szinten jeleskedett a nyertes mezőgazdasági pályázatok, illetve a mezőgazdasági kifizetések terén. Ebből a szempontból azonban a 2015-ös esztendő hatalmas csődnek bizonyult, és a 2016-os év sem mutatkozik ígéretesebbnek – indokolta Sebestyén, hogy miért fontosak most a gazdákkal folytatott tanácskozások, a megoldások keresése.
„Nem magyarázat az alulteljesítésre, hogy a 2015-ös év az új vidékfejlesztési terv első, indító esztendeje volt. Minden megyének első év volt, máshol mégis nagy arányban nyertek a pályázatok. A tavalyra kiírt pénzek úgy fogytak el, hogy azokból Hargita megye majdnem semmit nem kapott” – mondta az eseményen jelen lévő Tánczos Barna. A szenátor azt javasolta a Vidéki Befektetéseket Finanszírozó Ügynökség Hargita megyei kirendeltsége vezetőjének, hogy időnként hívja össze a megye pályázatíróit, és beszéljék át a procedúrákat.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
szóljon hozzá!