Nemcsak szükséges, hanem Korond község és a lakosság számára is rendkívül előnyös a községközpont Sórét utcájában létrehozandó hulladéktömörítő állomás és szelektív hulladékgyűjtő udvar: a község vezetőségének álláspontja szerint információs rés az okozója annak, hogy a helybéliek úgy vélik, életterüket és -minőségüket károsítja majd a beruházás.
2015. június 24., 13:492015. június 24., 13:49
Korond község önkormányzata 2005-ben tanácsi határozatban szentesítette, hogy beáll abba a fejlesztési társulásba, melynek célja Hargita és Kovászna megye hulladékgazdálkodásának menedzselése, modernizálása. „Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez a két megyében egyszerre nem megoldható, így a Hargita megyei tanács különálló projektet dolgozott ki, melyre európai uniós forrásokat hívott le” – elevenítette fel a kezdeteket Vágási Albert, Korond község menedzsere. A település vezetőségét hétfőn is kerestük ez ügyben, a beruházás részleteiről kedden tudtunk beszélni.
Egy 2013-ban életbe lépett kormányrendelet értelmében a településeknek évente 15 százalékkal kell csökkenteniük a hulladékmennyiséget, ennek értelmében a község vezetősége fontosnak tartotta a szelektív hulladékgyűjtés ösztönzését is – tette hozzá az illetékes. Korondon tehát hulladéktömörítő állomás és szelektív hulladékgyűjtő udvar is létesül. A községközpontban tervezett beruházás összértéke közel kilencmillió lej, melyből nemcsak a fent említett két létesítmény épülne meg, hanem a bekötőutcát is leaszfaltoznák. A projektet 2011 októberében lakossági fórumon is bemutatták, akkor ugyan csekély volt az érdeklődés – jegyezte meg Vágási Albert –, viszont az eseményen megjelent lakosok is jónak ítélték a beruházást.
„Feltehetően információs rés lehet az okozója annak, hogy a Sórét utca lakói felháborodva, egyből kétszáz aláírással érkeztek a polgármesteri hivatalhoz. A lakosságot azonban több ízben – így a panaszosokat is levélben – értesítettük arról, hogy teljes mértékben EU-konform, környezetbarát beruházásról van szó, amely semmilyen mértékben nem szennyezi sem a levegőt, sem a helyszín szomszédságában lévő patak vizét. A beruházásra minden szükséges szakhatósági engedély rendben van, a kivitelezési szerződést idén április 27-én írták alá, a munkálatok megkezdésére már ki is volt adva a parancs” – sorolta az illetékes. „Az utcában egyébként korábban szeméttelep működött, amelyet 2007-ben a község saját költségén felszámolt, elföldeltetett” – tette hozzá a menedzser.
Katona Mihály, Korond község polgármestere azt tartja érthetetlennek, hogy az építendő hulladéktömörítő igen, a szintén a Sórét utcában lévő szennyvíztisztító állomás viszont nem zavarja a lakókat. „Volt közmeghallgatás ebben a témában, ha valakit érdekelt a beruházás, arról a polgármesteri hivatalnál tudakozódhatott. Ez nem egy titkos terv volt, teljesen átlátható, törvényes projekt” – hangsúlyozta az elöljáró, hozzátéve, a tervek kidolgozásának idején csupán egyetlen lakóház volt az utcában, az utólag megjelent ingatlanokra pedig késve váltották ki az építkezési engedélyt, ezért nem értesültek időben a beruházásról. A polgármester ugyanakkor fontosnak tartotta elmondani, az aláírásokat telefonon gyűjtötték a panaszosok, egyébként a helyi közösség zöme támogatja a hulladéktömörítő és a szelektív gyűjtő udvar létrehozását. A Sórét utcai panaszosok viszont tagadják, hogy telefonon gyűjtötték volna a lakók aláírásait, mint mondják, a több mint kétszáz aláíró mindegyike kiáll az ügy mellett.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!