
Fotó: Veres Réka
Helyi civil szervezetek képviselői, környezetvédők, vállalkozók és önkéntesek leltározták fel a város legégetőbb környezetvédelmi problémáit.
2014. június 20., 11:242014. június 20., 11:24
2014. június 20., 11:262014. június 20., 11:26
A civil és üzleti szféra képviselői a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány által kezdeményezett szakmai beszélgetéseken keresnének célszerű választ a környezetvédelmi kérdésekre. A csütörtök délután tartott találkozón a tucatnyi jelenlevő első lépésként a problémákat térképezte fel.
Az összegyűjtött gondolatokkal már könnyebben lehet meghatározni a szükséges erőforrásokat és megoldásokat – mondta el Csáki Rozália, az SZKA ügyvezetője, elárulva, hogy kisfilmet is készítenének a témában. Legnagyobb gondnak a stratégiahiány bizonyult, többen jelezték, hogy ennek következménye a hatékony tájékoztatás hiánya is.
Problémának bizonyul Udvarhelyen a városi park padjai alá, patakmederbe dobott hulladék, de súlyos gond a büntetések hiánya is. Közlekedési szempontból fekete pontot adtak a bicikliutaknak, a részvevők szerint gondot okoz a bringatárolók és parkolóházak hiánya. A beszélgetés során többen jelezték, hogy botanikus kert, tanösvények vagy arborétumok létrehozása nagyban segítené a környezettudatosság, a „zöld” mentalitás kialakulását.
Felhívták a figyelmet, hogy az energiatakarékos ötleteket és kezdeményezéseket segítené, ha az emberek tisztában lennének a pazarlás költségeivel, illetve ha adókedvezménnyel díjaznák a jó példákat. A következő találkozón erőforrásokat keresnének, hogy közelebb kerüljenek a megoldásokhoz.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!