Környezetvédelmi és horgásztáborok a rugonfalvi halastónál

Kedvező elbírálásban részesült a Székelykeresztúri Kistérség Szövetségnek a Hargita Közösségi Fejlesztési Társuláshoz benyújtott két pályázata: a rugonfalvi halastó és környékének megtisztítására, növényzetének gondozására, valamint a halállomány feltérképezésére és horgásztábor szervezésére mintegy 9500 lejes támogatást kaptak.

Bálint Kinga Katalin

2013. szeptember 18., 17:032013. szeptember 18., 17:03

2013. szeptember 18., 17:132013. szeptember 18., 17:13

Mint Faluvégi Bartha Noémi, a szövetség ügyvezető igazgatója elmondta, a két tervezett kezdeményezést – a Védd a természetet, vigyázz a tisztaságra! A rugonfalvi halastó növényzetének gondozása, halállományának feltérképezése, illetve a Takarítás, szemétgyűjtés a rugonfalvi halastó környezetében, horgásztábor szervezése gyerekeknek elnevezésű projekteket – a támogatás feltételei szerint szeptember 30-áig le kell bonyolítaniuk, ezért a hónap végén meg is tartják az elsősorban V–VIII. osztályos diákoknak szánt horgásztábort és a takarítóakciót. Hozzáfűzte, időszűke miatt lehetséges, hogy a két projekt egy időben zajlik majd. Mint megtudtuk, a két akció alkalmával  összesen körülbelül negyven székelykeresztúri és környékbeli gyereket vinnének a halastóhoz, akiknek három napra szállást, étkezési lehetőséget biztosítanak a halastó közelében található panzióban.

A tábor programja a horgászáson és a különféle versenyeken kívül magában foglalja a halastavat körülvevő 2,2 kilométeres, valamint a tavat Rugonfalvával összekötő 800 méteres útszakasz letakarítását, illetve az útszéli növényzet megtisztítását a pillepalackoktól és más környezetszennyező hulladékoktól.

A Székelykeresztúri Kistérség Szövetség által megnyert másik pályázat a rugonfalvi halastó növény- és állatvilágának feltérképezésére, gondozására fókuszál, szakember és önkéntesek bevonásával. Az akció programjában szerepel a halastavat körülvevő 2,2 kilométeres út szélén lévő facsemeték gondozása, ápolása, az elszaporodott tóparti növényzet ritkítása, ezenkívül a tó halállományának etetése és egészségügyi vizsgálata, ívóhelyének feltérképezése, valamint a vadrécék életmódjának megfigyelése.

Mint az ügyvezető igazgató kifejtette, remélik, hogy az általuk szervezett programok másokat is hasonló akciók megszervezésére ösztönöznek, s ezáltal szövetségük hozzájárul a térségben a természetvédelmi célú programok gyakorlásához, a rugonfalvi halastó turisztikai potenciáljának növeléséhez, illetve a keresztúri térség társadalmi-gazdasági előrehaladásához.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn
2026. március 16., hétfő

Lőgyakorlatot tartanak a Kerekerdőn

Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás
2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés