Költségvetés-módosítások a terítéken

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Költségvetési kérdésekben döntött csütörtöki soros ülésén Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete – az ellenzék tiltakozott a városvezetőség azon intézkedése ellen, mely értelmében bizonyos kisebb beruházási tételeket átirányoztak a távhőrendszer további fejlesztésére. A magyarázat szerint a kisebb városfejlesztési munkálatok ezen része a tervezés vagy engedélyeztetés szakaszában akadt el, ezért van szükség az átcsoportosításra.

Kovács Eszter

2014. augusztus 01., 10:412014. augusztus 01., 10:41

Székelyudvarhely nyert a Bethlen Gábor utca 96. szám alatti ingatlan tulajdonjogi perében az igénylővel szemben, több százezer lej értékű ingatlannal bővült a városi vagyon, mondta el bevezetőjében Bunta Levente polgármester. A perben a bíróság megállapította, hogy az igénylő által felmutatott örökösödési dokumentumok nem valósak, ezért az ingatlant visszakaphatja a város. Az ügy kapcsán Bunta elmondta, nem kíván foglalkozni a „múlt csontvázaival”, melyek egyre-másra előkerülnek, mint az említett ingatlanvita esetében is. A soros ülésen elfogadott tanácsi határozat tárgya az volt, hogy a testület felhatalmazza a polgármestert, képviselhesse a várost a 2003-as polgármesteri rendelet érvénytelenítésében, mely az ingatlan visszaszolgáltatásáról és a kártérítési-igénylésről szól.

Önkormányzati kérdezz, felelek

A „többnyire szabadságon lévő” városvezető szokásához híven a soros ülés kezdetén vett részt, ahol beszámolt arról, hogy az önkormányzatot két ízben szólította fel a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal a székely zászló közterületen való kifüggesztésére vonatkozó, illetve a Székely Nemzeti Tanács felhívásának eleget tevő tanácsi határozatok visszavonására. Megragadva az alkalmat, több városatya is kérdéssel fordult a polgármesterhez. Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő afelől érdeklődött, hogy az újonnan kihelyezett utcanévtáblákon miért szerepel előbb a román, majd csak utána a magyar felirat. „A kollégáim vizsgálták meg a törvényes hátteret, engem nem kérdeztek meg az ügyben. Az eljárásban annyira lehetünk bátrak, amennyire azt a törvények megengedik” – magyarázta a városvezető. Tamás Zoltán, az MPP-frakció tagja az udvarhelyi harmadosztályos futball érdekében szólalt fel, stratégia kidolgozására, együttműködésre kérte az elöljárót. Felmerült a Székelyföldi Akadémia ügye is, illetve az, hogy mikorra készül el a strand melletti salakpályára tervezett műfüves futballpálya. „A magyar partnerrel folytatott levelezés mentén úgy érzem, az országgyűlési választások után nem erőltetik a döntést a pályaépítésről. Számomra továbbra is fontos kérdés, prioritásként kezelem” – hangsúlyozta Bunta. A városvezető arról is beszámolt, hogy tulajdonosváltás történt a köztisztasági vállalatnál, s hogy a továbbiakban egyeztetéseket folytat a most már többségében magyarországi állami tulajdonban lévő AVE Hargita Kft. vezetőségével.

Kis beruházások maradnak el

Több tételben módosult a város idei költségvetése, a visszafizetések, illetve a több mint kétmillió lej értékű kormánytámogatás beemelése (melyet a távhőrendszerre szánnak) mellett módosult a beruházási lista: kisebb tételeket átcsoportosítottak, és az így felszabadult összeget a távfűtésrendszer további fejlesztésére szánják. „Ezzel a döntéssel olyan kisebb munkálatok maradnak el, mint a csereháti sportpálya megépítése, tömbházak szigetelése, a Farcádi utca aszfaltozási munkálatainak befejezése, valamint villanyhálózatának kiépítése, a II. Rákóczi Ferenc utca közművesítése. Ezek a beruházások nagyon sok udvarhelyit érintenek, az ő érdekeiket mellőzve továbbra is abba a távfűtésrendszerbe rakjuk bele a pénzt, amelynek megvalósulása egyre kétségesebb. Mindezek tükrében az EMNP-frakció ellenzi ezt a módosítást” – fejtette ki Zakariás Zoltán néppárti frakcióvezető.

A tömbházak szigetelésére – ez év eleji elképzelésekkel ellentétben – nem kapott kormánypénzt Udvarhely, ezért az erre a célra elkülönített önrész okafogyottá vált, magyarázta Benedek Árpád Csaba alpolgármester. „A többi esetben pedig a tervezés vagy az engedélyek beszerzése akadt el, ezért van szükség az átcsoportosításra” – fűzte hozzá. Az ellenzékiek többsége: hat képviselő nem támogatta az előterjesztést, melyet tizenegy szavazattal elfogadott az RMDSZ-többségű testület.

Egyébként a szintén napirendre tűzött, 2014-es második negyedévi költségvetési zárszámadás elfogadásánál tartózkodott az EMNP- és MMP-frakció. Szintén a költségvetési fejezethez tartozott az a 6500 lejnyi adomány, melyet helyi vállalkozások ajánlottak fel a Tourinfo iroda javára az éves katalógus kiadására. Mellesleg az ülésen Gidó Csaba, az RMDSZ-frakció tagja javasolta: a városi turisztikai irodának az Emlékezés Parkja melletti információs pontjánál hétvégi ügyfélfogadást is kellene biztosítani.

Szedhetik sátorfájukat

Módosult a városi piac tavaly érvénybe lépett szabályzata: ezentúl nagybani kereskedői tevékenységet csupán a tér D-szekciójában lehet folytatni, így a dinnye- és káposztaárusoknak hamarosan portékástul költözni kell. A módosítás értelmében ugyanakkor az említett két terméket kivéve, csak előre csomagolt zöldséget és gyümölcsöt lehet majd itt értékesíti. A tanácsi határozat – a prefektusi jóváhagyás függvényében – már a jövő héten érvénybe léphet.

Összefognak a „faluközösségek”

Az ülés zárása előtt Gálfi Árpád, a polgáriak frakcióvezetője hosszan ecsetelte a bethlenfalvi és kadicsfalvi közösség panaszát, mely arról a roma családról szól, akik 2010-ben a Homoród mentéről Székelyudvarhelyre költöztek. A városatya elmondta, a helybéli városlakók aláírásokat gyűjtöttek a probléma megoldására, ugyanakkor nehezményezte, hogy a helyzetre ő maga hívta fel a figyelmet 2010-ben, azóta viszont a városvezetőségnek nem sikerült lépni az ügyben. Az emberek között most már összefogás van – tette hozzá Gálfi –, a korábbi megfélemlítésekkel szemben ezúttal feljelentéseket tettek a „faluközösségek”  az udvarhelyi rendőrségen. Mint arról már korábban írtunk, a Termés utcában élő roma közösség számára is nemkívánatos a négy éve odaköltözött család jelenléte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés