Kivár az egészségügyi szakszervezet

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hétfőn meghozott döntése értelmében nem fogadta el az egészségügyben dolgozók szakszervezete a kormány ajánlatát, a Sanitas elégedetlen a megígért béremelések feltételeivel. Ennek ellenére szeptember közepéig felhagynak a tiltakozásokkal.

Széchely István

2014. július 08., 18:172014. július 08., 18:17

Hétfőn megtartott, országos szintű gyűlésükön arról döntöttek az egészségügyben dolgozók szakszervezetének vezetői, hogy a Sanitas nem fogadja el a pénzügyi, valamint a munkaügyi minisztériumtól kapott ajánlatokat. A szaktárcák vezetői az elmúlt hónap végén ígértek tízszázalékos béremelést, valamint a megüresedett egészségügyi állások betöltését, így a Sanitas felfüggesztette korábban megkezdett tiltakozási akcióit az érdekvédelem július 7-ei, országos tanácskozásáig.

Visszautasították a minisztériumok ajánlatait, tehát a két részletben történő, összesen tízszázalékos béremelést, mert nem lehetett pontosan tudni azt sem, hogy kiknek emelkedne a fizetésük – mondta el Nyulas Emma, a szakszervezet Hargita megyei vezetője. Először úgy volt, hogy csak az egészségügyi személyzet bére nő, majd azt mondták, hogy az ágazatban dolgozó összes alkalmazotté, de mivel minden ilyen bizonytalan volt, úgy döntöttek, hogy nem fogadják el az ajánlatot – mondta az érdekvédelem megyei elnöke, hozzáfűzve, hogy a visszautasított ajánlat szerint csak az 1500 lejnél kisebb fizetéssel rendelkező alkalmazottak kaptak volna béremelést.

Nyulas Emma elmondta, az estig elhúzódó tanácskozáson eldöntötték, hogy az egészségügyben dolgozó összes alkalmazott számára kérik a tízszázalékos béremelést, ugyanakkor szeretnék azt is, ha az egészségügyi ágazatban is alkalmaznák a 284-es bértörvényt, amely az alkalmazottak beosztása és képzettsége szerint rendszerezné a béreket.

A megüresedett egészségügyi állások betöltését egyébként engedélyezték, a Hargita megyei kórházak közül leginkább a maroshévíziben van szükség alkalmazásokra, illetve néhányra a gyergyói kórház esetében. A csíkszeredai kórházban meghatározott időre történő alkalmazásokkal oldják meg a helyzetet, az udvarhelyi kórházat viszont korábban sem érintette a probléma.

A megbeszéléseket még folytatják, de szeptember közepéig felfüggesztették a korábban elkezdett tiltakozásokat, ugyanis a nyári időszakban a szabadságok miatt gyakorlatilag nem lenne, aki részt vegyen a szakszervezet demonstrációin – közölte Nyulas Emma.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés