Nyolc évvel ezelőtti találkozás szülte az udvarhelyszéki nyári fúvóstábor ötletét: a kedden, július 3-án rajtolt zenei képzésen tizennégy anyaországi oktató adja át tudása legjavát a részt vevő fiataloknak.
2012. július 03., 17:382012. július 03., 17:38
2012. július 03., 17:552012. július 03., 17:55
Kedden reggel kilenc órakor a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola Kossuth utcai épületének több tantermében is már javában hangoltak a diákok: megkezdődött a nyolcadik, július 10-éig tartó intenzív nyári fúvóstábor. A tábor életre hívója, Gergely János zenetanár 2004-ben az Agyagfalvi Fúvószenekar egyik magyarországi turnéján ismerkedett meg Lebanov József trombitaoktatóval, aki később a képzés anyaországi szervezését, a külhoni oktatók toborzását vállalta.
2005-ben szervezték meg Udvarhelyen az első fúvóstábort, az akkor ideutazó oktatók többsége azóta is visszatér. A képzés ingyenes, nyitott, és annyira népszerű az oktatók körében is, hogy a meghívottak száma minden évben bővül. Ezúttal tizennégy oktató jelezte részvételi szándékát: Hámori Ágnes (fuvola), Juhász Andrea (oboa), Almai Tamás (vadászkürt), Lebanov József, Molnár Andor és Király Tibor (trombita), Török József és György Sándor (tuba), Szabó Sándor (szaxofon), Takács Gabriella (klarinét), Orosz János (harsona), illetve Ádám Ildikó, Almainé Szabó Gabriella és Törökné Pekáry Andrea (zeneelmélet). „A csoport magja Albertirsáról érkezik, hisz Lebanov József helybéli, viszont a kör az évek során bővült kecskeméti, budapesti, szolnoki, győri, szegedi vendégekkel” – avatott be a részletekbe Gergely János.
A képzés tehát tizenegy hangszeren folyik, a tábor első napján harminckét diák vett részt, a jelentkezés azonban továbbra is nyitott mindenki előtt. „Udvarhelyszéket is kinőtte a fúvóstábor, hisz ezúttal Rétyről és Szatmárnémetiből is érkeztek diákok” – újságolta a szervező. A fiatal zenészeket órarend szerint várják az oktatók, de a program során nemcsak csoportos, hanem egyéni foglalkozások is vannak. „A művészeti iskola jóvoltából a fúvóstábor helyszíne adott, illetve az eszközök is, hisz igény szerint hangszert is tudunk kölcsönözni a gyerekeknek” – tette hozzá a szervező. Egyébként megtudtuk, hogy Gergely János a 2011–2012-es tanév végeztével nyugdíjba vonul, ottjártunkkor azonban biztosított afelől, hogy kevésbé kötött formában, de a pedagógusi tevékenységet továbbra is folytatja, valamint hogy fúvóstábor jövőre is lesz.
A nyolcadik udvarhelyszéki fúvóstábor zárásaként július 10-én, kedden délután a gyerekek és az oktatók közös koncertet adnak a régi moziteremben.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!