
Fotó: Pál Árpád
Késve, de napirendre került Székelyudvarhelyen a tömbházak hőszigetelésének kérdése. Noha elfogadták a tanácsosok a határozattervezeteket, még mindig nem tudni, mekkora sikere lesz a programnak, ugyanis a költségek elég borsosak.
2016. május 30., 14:482016. május 30., 14:48
2016. május 30., 16:452016. május 30., 16:45
Utolsó rendes havi ülését tartotta jelen formájában a székelyudvarhelyi képviselő-testület hétfőn. Bunta Levente a napirendi pontok megvitatása előtt rámutatott, a tömbház-hőszigetelések tervei már elkészültek, ám azokat nem lehetett eddig a tanácsosok elé terjeszteni, hiszen az ilyen irányú támogatásokért csak megyeszékhelyek pályázhattak – erre most nyílt lehetőségük a megyei jogú városoknak is.
Több tömbház hőszigetelésére készített tanulmányt a hivatal, elsőként az Építők utcai 9-es, 11-es és 13-as lépcsőházakkal kapcsolatban tárgyaltak a városatyák.
Mike Levente MPP-s képviselő szerint elég későn kerültek a hőszigetelésekkel kapcsolatos tervek a tanács elé, továbbá csak néhány tömbházra vonatkoznak, amelyek szétszórva találhatók a város területén. Mint mondta, azért hogy a városkép ne torzuljon, utcák szerint egységesen kellene elvégezni a munkát. Az MPP–EMNP-koalíció elképzeléséről egyébként látványtervet is szétosztottak a jelenlévők között.
Elfogadott stratégia
A városvezető úgy érzi, túl volt politizálva a városfejlesztési stratégia kérdése, hiszen a közvita után sem történtek lényeges változtatások a tervekben. A városfejlesztési stratégiát, amelyet továbbra is hiányosnak talált Zakariás Zoltán néppárti képviselő, végül elfogadták a tanácsosok.
Benedek Árpád Csaba alpolgármester rámutatott, több esetben nem egyeztek bele a lakók abba, hogy szigeteljék a tömbházukat, sokan azért, mert nem rég cserélték ki nyílászáróikat. Ilyen esetben szükségtelen terveket készíteni.
Jakab Attila néppárti tanácsos szerint valószínűleg olyan lakók is lesznek, akik az elkészült tervek ellenére sem akarják a hőszigetelést, miután kiderül, hogy a rájuk eső önrész akár 17 ezer lej is lehet. A hivatal szerint ezek az árak lényegesen csökkenhetnek – akár 7 ezer lejre vagy kevesebbre is –, hiszen elektronikus liciten dől el, ki végzi a kivitelezést.
A témához kapcsolódó határozattervezeteket végül mind elfogadták a képviselők, így a tervek szerint szigetelik még az Építők utca 1-es és 3-as, a Tihadar utca 1-es, 3-as, 5-ös, a Mihail Kogălniceanu 2-es és 4-es, a Mihai Eminescu 2A és 2B, a Céhek utca 6-os és 8-as, a Kárpátok bejárat 7-es és 9-es, a Függetlenség sugárút 10-es, a Győzelem utca 42-es, valamint a Gyepes bejárat 3-as és 5-ös tömbházait.
Az ingatlan, amiért nem jár adókedvezmény
Három műemlékkel kapcsolatban kellett volna megszavaznia a tanácsnak az adómentességet, ám a jogi, a szociális és a gazdasági szakbizottság is jelezte, hogy nem értenek egyet a napirendi pontban szereplő egyik tulajdonos kérésével. Mint kiderült, Ferenczy Károly igénylésével nem értettek egyet, aki az Ugron-kúriára kért adómentességet. Ezt kivették a határozattervezetből, és így fogadták el a tanácsosok.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!