Fotó: Simon Eszter
Csanády Györgynek, a székely himnusz szerzőjének emléktáblájánál tartottak megemlékezést kedden délután Székelyudvarhelyen.
2012. május 22., 20:292012. május 22., 20:29
A székely himnusz 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget az Alla Breve Ifjúsági Vegyeskar, a Balázs Ferenc Vegyeskar és a Székely Dalegylet előadásában magyar himnusszal nyitották meg. Ezt követően Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere beszédében elmondta: „1989 előtt még félve énekeltük óévbúcsúztatóként a székely himnuszt, mert tudtuk, hogy vannak besúgók közöttünk. 1986-ban én is gyakran jártam a bukaresti titkosszolgálat épületébe kihallgatásra, és 1993–94-ben már azok énekelték himnuszunkat a szentegyházi énekkórusban, akik akkor engem kihallgattak”. A városvezető a továbbiakban kiemelte: Európában nem sok olyan nép van, amely 90 éves himnusszal büszkélkedhet.
Kulcsár Székely Attila szavalata után Gede Mátyás, a székelyudvarhelyi Belvárosi Református Egyházkerület lelkésze a 90. zsoltárból idézett, mondván, hogy az a rendszerváltás előtt az Erdélyben élők himnuszpótló himnusza volt. „Himnuszt csak az énekeljen, aki tudja, hogy az imádság, és aki Isten emberének tartja magát” – hangsúlyozta a tiszteletes.
Csanády Györgyről és költeményéről dr. Gidó Csaba történész tartott rövid ismertetőt, majd az egybegyűltek közösen elénekelték a székely himnuszt. Az ünnepség a költő sírjának megkoszorúzásával zárult a belvárosi református temetőben.
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.
szóljon hozzá!