
Fotó: Thomas Campean
Szakmai konferenciával veszi kezdetét pénteken délelőtt a hatodik Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál: a Civitas Alapítvány rendezte háromnapos gyümölcsünnep több érdekes programmal kecsegtet, hisz a gyümölcsészeti előadások mellett kiállítások, népzenei és néptáncfellépések, Gyümölcsfurfang Játszóház, Magbörze, pénzmentes piac és sok más érdekesség, valamint számtalan gyümölcsös nyalánkság várja az udvarhelyi minifocipályára látogatókat.
2014. szeptember 19., 10:382014. szeptember 19., 10:38
A pénteken 9 órakor kezdődő A tájfajták szerepe a fenntartható vidékfejlesztésben című szakmai konferencia után, délután 4 órakor lesz az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál nyitóünnepsége. Szombaton délelőtt újabb szakmai előadásokra várják az érdeklődőket, melyek témája a tej szövetkezeti feldolgozása és értékesítése Székelyföldön.
Nagy, közös lekvárfőzés
A Gyümölcsfesztiválra ezúttal tizennyolc település közösségei jelentkeztek, újonnan érkezők a székelymuzsnai, a siklódi és a székelyszentkirályi asszonyok. A három nap során több mint kétszáz fellépő áll színpadra, köztük néptáncosok, népdalkórusok, citerások, furulyások, énekesek. Újdonság, hogy idén nagy, közös lekvárfőzés is lesz: szombaton délben az Erdélyi Konyha stábja és a részt vevő közösségek egy nagy üstben készítik el a fesztivál lekvárját. Ugyanakkor a tavalyhoz hasonlóan ezúttal is lesz süteményverseny, idén Udvarhelyszék legízesebb almás süteménye kerestetik. Mint az már megszokott, lesz Cserebere placc, ahol gyümölcsös termékek, tárgyak cserélnek gazdát, bemutatkozik a Civitas Alapítvány Időbank programja, valamint gyógynövényismereti előadásokra és gyümölcstermesztési tanácsadásra várják az érdeklődőket.
Széki szüreti bálra készülnek
A fesztivál egyik fénypontja a szombat esti udvarhelyszéki Szüreti Bál, ahova a térség fiatal csőszeit várják. A házigazda a bethlenfalvi és a kadicsfalvi közösség, a talpalávalót pedig a zalaegerszegi Harangláb Népzenei Együttes húzza. A kapu- és fesztiválzárás vasárnap este 7 órakor lesz, ekkor derül ki az is, hogy melyik volt a fesztivál legnépszerűbb lekvárja. Egyébként, akárcsak a korábbi években, a fesztiválbelépők tombolaként is használhatók, tombolasorsolás minden fesztiválnapon délután 6 óra 30 perckor lesz.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!