Helyi konzorcium kezdheti el a Hargita megye víz- és szennyvízközműrendszereinek bővítését és felújítását célzó, európai uniós támogatást élvező projekt keretében az első beruházás kivitelezését. Az első szerződéskötést hamarosan újabbak követik.
2013. május 23., 18:042013. május 23., 18:04
2013. május 23., 19:222013. május 23., 19:22
Több csíki településen, illetve Szentegyházán víz- és szennyvízvezeték-rendszereket építenek ki, vízműveket, derítőállomásokat bővítenek és újítanak fel a 73 millió euró értékű projekt során, amely költségeinek 78 százalékát az Európai Unió, 1,8 százalékát az érintett önkormányzatok, 13 százalékát az állam, a fennmaradt részt – 7,7 százalékot – a Harvíz Rt. finanszírozza. A tizenhét közbeszerzési eljárásból nyolc vonatkozik kivitelezésre, ezek közül az első esetében csütörtökön kötöttek szerződést a kivitelezővel.
A szentegyházi víz- és szennyvízcsatorna-rendszer bővítéséről és felújításáról van szó, amelynek értéke áfával együtt 8 773 065 lej, a versenytárgyalásra jelentkező tizenkét cég közül pedig a csíkszeredai Hidrotran és Impex Aurora cégek alkotta konzorcium ajánlata volt a legelőnyösebb. A nyolc beruházás közül ez volt ez egyedüli, amelyet nem késleltetett a közbeszerzési eljárás megóvása – hangzott el a szerződéskötés alkalmával. Zólya László, a Harvíz Rt. vezérigazgatója minőségi nyersanyagot és munkát kért a két cégtől, valamint a kivitelezési ütemterv betartását, hozzátéve, a beruházó legfontosabb feladata, hogy mindig legyen pénze fizetni.
A rövidesen kezdődő munka során Szentegyházán nyolc kilométer vízvezetéket újítanak fel, három kilométeren pedig új vezetéket helyeznek el, a szennyvíz esetében pedig 700 méteres szakaszon felújítanak és öt kilométeren új vezetéket fektetnek le. Emellett tűzcsapokat, vízelzáró aknákat is elhelyeznek, szivattyúállomásokat építenek, a végén pedig távfigyelésre és irányításra alkalmas rendszert is telepítenek. Kassay János, a Harvíz Rt. igazgatótanácsának elnöke szerint a projekt keretében két további beruházásra a szerződéskötés tíz napon belül megtörténik, másik kettőnél pedig egy hónapon belül – ezek esetében a közbeszerzési eljárások befejezése mind óvások miatt késett.
A beruházások során felújítják a szépvízi vízművet, kicserélik a Csíkszeredáig vezető tizenhat kilométeres szállítóvezetéket. Víz- és csatornarendszer épül Csicsóban, víz és szennyvízcsatorna-rendszert bővítenek Csíkszentdomokoson, Csíkszeredában, Csíkszentléleken, Fitódban és Csomortánban. Bővítik a vízműveket és a szállítóvezetékeket, illetve Szenttamáson, Karcfalván, Dánfalván és Madarason a szennyvízcsatorna-rendszert, Madarason és Szentegyházán a derítőállomást.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
szóljon hozzá!