Kettős szalagvágás Zetelakán

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Bár a sötétítőket még csak szerdán helyezték fel, Karsai András tanító vezetésével a tanév eleje óta megszakítások nélkül folyik az oktatás a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Középiskolához tartozó tófalvi tanintézet új szárnyában. Akár harminc tanuló is kényelmesen elfér a korszerű tanotthonban, mely kinézetében is a régi épületrészhez igazodik. Az iskolaépület ugyanakkor még nem minden, szintén ma adják át a helyi útjavítási projekt újabb megvalósítását, a mintegy 1400 méteren leterített aszfaltréteget.

Jánosi András

2014. október 16., 12:532014. október 16., 12:53

„Az iskolától nem szabad megvonni semmiféle forrást, ez volt az elvünk” – hangsúlyozta portálunknak Nagy Attila, Zetelaka polgármestere, aki a község idei költségvetésével úgy sáfárkodott, hogy a diákok megnövekedett igényeit is sikerült kielégíteni, azonban emiatt nem kellett meglévő projekteket halasztania. A tófalvi iskola épületegyüttese tehát vadonatúj épülettel gazdagodott erre a tanévre: az igényt az előkészítő osztály bevezetése teremtette, illetve az, hogy Zetelakán az idei tanévben két ilyen osztály is indult.

Felejtős a vándorlás

A tófalvi iskolaépületben kialakított négy osztályteremben már nem fértek volna el a kicsik, így az oktatás csak örökös vándorlások közepette történhetett volna – mondta el Karsai tanító úr. A pedagógus boldogan mutatta, a 28 előkészítő osztályos kisdiák saját épületében, tantermében tanulhat idéntől. Bár az ünnepélyes megnyitó csak ma délben lesz, már a szeptember 15-ei iskolakezdéskor birtokukba vehették az épületet a gyerekek. Időközben az előszobába felszerelték a szekrényeket és a fogasokat, a megnyitóra pedig az utolsó simításokat is befejezik. „A tervek elkészítésén kívül – amit a tanintézet támogatott – a kulcs átadásáig mindent helyi erőforrásokból sikerült megvalósítani. A beruházáshoz szükséges 160 ezer lejt nem tudtuk volna kifizetni, ha más tervezett projektek megvalósítására nem nyertünk volna külső támogatást” – magyarázta a polgármester.

Helyi aszfaltozási projektek

Az elöljáró beszámolt arról is, hogy a tavaly leaszfaltozott 1600 méter utca után a helyi aszfaltozási projektet is sikerült folytatni: újabb 1400 méteren terítettek el aszfaltréteget. Hozzátette, a megvalósítást ugyan nem tekinti kimagasló eredménynek, de az átfogó modernizálási tervben ez utóbbi munkálat is kétségtelenül mérföldkőnek számít. Az új aszfaltréteg egyik fele három utcát foglal magában a település Alszeg részében, míg további 700 méter a Dancsói utca aszfaltozását jelenti. A projekt koránt sincs befejezve, ugyanis jövőre újabb utcák leaszfaltozását vette tervbe a község vezetősége.

„Az 1400 méternyi utca leaszfaltozása 600 ezer lejbe került, ebből 250 ezer lejt a megyei tanács, 230 ezer lejt pedig a regionális fejlesztési minisztérium programja biztosított. A helyi közbirtokosság 30 ezer lejnyi követ adományozott a célra, a maradék 90 ezer lej a község kasszájából került ki. Az országos program hozzájárulása nélkül nem vagy csak nagyon nehezen tudtuk volna az iskolaépület költségeit is kifizetni” – így a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván

Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén

Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén
2026. szeptember 21., hétfő

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen

Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 18., péntek

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató

Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél

Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél
2026. szeptember 17., csütörtök

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm

Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm
2026. szeptember 17., csütörtök

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen

A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel

Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel
2026. szeptember 15., kedd

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe

Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe
2026. szeptember 15., kedd

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen

A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.

Sportágválasztóval várják a gyerekeket Székelyudvarhelyen
Hirdetés