
Fotó: Thomas Campean
Ismét térrendezési pályázatot hirdetnek Székelyudvarhelyen: két, eddig elhanyagolt, ám a város forgalmas pontjain lévő tér vár felújításra, erre várnak javaslatokat. A felhívás teljesen nyitott, bárki előrukkolhat jobbító ötleteivel.
2015. április 23., 20:072015. április 23., 20:07
Nagy sikere volt a korábban meghirdetett Adj teret! pályázatnak, melyben az udvarhelyi polgármesteri hivatal a volt Stúdió mozi előtti tér rendezésére várt javaslatokat. A kiírásra jelentkezők közül három ötlettervet választott ki a független szakemberekből és a hivatal munkatársaiból álló bizottság, de a végső döntésbe az udvarhelyiek is beleszóltak. Így esett a választás a Zenegödör elnevezésű projektre, melynek megvalósítása már folyamatban van.
A polgármesteri hivatal újfent két köztérre írta ki a pályázatot: a cél olyan közösségi terek kialakítása, amelyek élhető környezetet biztosítanak a lakóknak. A szóban forgó két terület egyike a Kisköved felső, Győzelem utcába torkolló felén lévő placc, mely nemcsak kihasználatlan, hanem csúnya is. Az átalakítandó terület szocreál környezetben helyezkedik el, emeletes tömbházak veszik körül kereskedelmi földszintekkel, így a tervezésnél ezt az aspektust is figyelembe kell venni. A tér felülete 4000 négyzetméter. A feladat itt vonzóbbá tenni a teret, melynek részeként burkolatcserére, a buszmegállók átgondolására, kihasználható parkolóhelyek kialakítására, újszerű zöldövezetekre, városi bútorzat (padok, szemeteskosarak, biciklitartók) elhelyezésére, köztéri világításra, illetve ivókút kialakítására is szükség lenne.
A másik felújítandó felület az újonnan épített körforgalom melletti, a II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utcák kereszteződésénél lévő 2000 négyzetméteres terület. Itt az előbbiekben említett opciók mellett egy Román Viktor-szobor elhelyezését is bele kell kalkulálni a tervekbe.
Az említett helyszínek nem tartoznak archeológiailag védett vagy műemlékvédelmi zónába, ezért a lehetőségek tárháza igen bő. Akárcsak korábban, a vezérelv az, hogy a felületek mindenki számára tetszetős közösségi terekké alakuljanak át. Elképzeléseit mesterségétől, végzettségétől függetlenül bárki beadhatja május 29-én, pénteken délután egy óráig a polgármesteri hivatal iktatóirodájába. További információk az urbanisztikai osztályon, valamint a 0266–218145-ös telefonszámon kérhetők. Akárcsak tavaly, a dobogós pályamunkákat pénzjutalommal díjazzák: a legjobb térrendezési terv elkészítője 2000, a második legjobb 1500, míg a harmadik 1000 lejt nyer.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!