
Fotó: Simó Márton
Nem kedvezett különösebben az időjárás a Metrion Animációs Filmfesztivál (MAFF) 4. kiadásának – az emberek többsége a természetet választotta –, de az a 25–30 érdeklődő, aki kötődik a kolozsvári Sapientia Egyetemen és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem keretében működő vizuális kultúrát oktató műhelyekhez, azért jelen volt a kétnapos rendezvénysorozaton. És legalább ennyi általános és középiskolás gyermek is bekapcsolódott a műhelymunkába.
2013. május 05., 20:072013. május 05., 20:07
2013. május 05., 20:252013. május 05., 20:25
A múlt hét végén a MAFF gyakorlatilag összeért a Tres Courts fesztivállal, amelyhez szervezőként Szabó Károly filmrendező, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója immár öt éve csatlakozott. A Nagyon Rövid Filmek Fesztiválját (hiszen egy benne részt vevő produkció sem haladhatja meg a háromperces időtartamot) sikerült kivinni az emberek közé. A Bethlen-lakótelepi parkban, a Dávid Ferenc téren, ahol annak felújítása után tavaly nyáron sikerült meghonosítani a vetítéseket, mintegy 100–120 fő volt kíváncsi a rövidfilmekre a csütörtök esti vetítéseken, pénteken a Kalapos Kávézóba pedig 50–60 elkötelezett filmkedvelő ült be „mozit” nézni.
Így a világ minden tájáról származó filmkészítők lehetőséget kapnak, hogy azonos módon, rövid formában mutassák be alkotásaikat, melyek számos különböző csatornán (mobiltelefon, tévé, mozi, internet) jutnak el a nézőkhöz. Sci-fi, rajzfilm, dokumentumfilm – az alkotók bármely műfajban kifejezhetik álmaikat, nemtetszésüket vagy örömüket. A fesztivál ezzel a vetítéssorozattal még nem ért véget, szavazni lehetett bizonyos kategóriában a legnépszerűbb produkciókra. Érdekességnek számít, hogy anyaországi filmesek nem jelentkeztek túl nagy számban, de Kolozsváron és Nagyváradon tanuló fiatalok közül többen is díjat kaptak a nemzetközi mezőnyben, s az sem kizárt, hogy a szavazások eredményének kiértékelése után erdélyi magyar fiatalokat találunk a díjazott kísérletezők között.
A filmszínházak hiányától szenvedő Székelyföldön az ilyen rendezvények mindenképp üdítően hatnak, hiszen a kísérleti filmeket, az intellektuális mozik legjavát tekinthetik meg az érdeklődők.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!