Két évtized a gazdák szolgálatában

A lap egyike a legpatinásabb hazai szaklapoknak, hiszen száznegyvennégy éve alapították, 1869-től impérium- és rendszerváltozásokon átívelve egészen 1944-ig szolgálta Erdély vidéki társadalmát. Első szerkesztője Bágyoni Szabó Sámuel (Székelyföldvár, 1829. május 16. – Kolozsvár, 1905. január 1.), főszerkesztője Szádeczky Lajos volt, majd Török Bálint (1920 és 1936 között), Teleki Ádám (1936–1942) és Demeter Béla (1943–1944), illetve Kacsó Sándor, aki a második bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradva az ottani magyarság egyik szellemi vezetője volt. Ekkor Nagyenyeden szerkesztették az Erdélyi Gazdát, s onnan terjesztették a határ mindkét oldalán. A második világháború végén szűnt meg – ekkor 61 ezer példányban jelent meg, gyakorlatilag minden erdélyi településre eljutva, ahol magyarul olvastak –, utolsó, összevont lapszáma 1945. április 20-án látott napvilágot. Ezt követően a mezőgazdasági szakújságírást a baloldali eszmék és a szocialista típusú szövetkezetesítés szolgálatába állították.

Közös Agrárpolitika sürgető határidővel

Az Erdélyi Gazda új folyamának indítására emlékezve a húszéves ünnepre tizenkét erdélyi megyéből gyűltek össze a lap munkatársai és olvasói, mintegy háromszázan. A legtávolabbról érkező vendég ezen a találkozón Balaskó József volt Lendváról (Szlovénia), aki a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületét (MMGVE) képviselte. A székelyudvarhelyi Márton Áron Ifjúsági Házban konferenciával kezdődött a találkozó, amelyen Sebestyén Csaba agrármérnök, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke, a folyóiratot kiadó Gazda Kiadó Kft. ügyvezetője és Német-Deák Endre Róbert, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) székelyudvarhelyi irodavezetője a 2014–2020 közötti Közös Agrárpolitika (KAP) alakulásáról értekezett, az Európai Unióban érvényes trendeket ismertette. „Közel vagyunk a határidő végéhez – mondta Sebestyén Csaba –, hiszen alig másfél hónap van az érintett időszak kezdetéig, de a mostani kormány, illetve a felelős minisztérium még nem dolgozta ki a január 1-jétől érvényes KAP tartalmát, anélkül pedig sem az ország, sem Erdély magyar gazdatársadalma nem versenyképes. Keretszámok vannak, javaslatok már körvonalazódnak a szakminisztériumban, s ezek közül bizonyos részletek már publikusak. Azonban nem mindenben egyeznek a tervek az RMGE és más hazai érdekvédelmi szervezetek elképzeléseivel. A szakmai egyeztetés megtörtént, a javaslatok eljutottak az államtitkárságig, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz is. Bízunk benne, hogy lesz némi hatásuk javaslatainknak és olyan szabályozás lép életbe, amely figyelembe veszi a régió és az itteni kis- és közepes gazdaságok érdekeit.” A továbbiakban – a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló találkozón – gyakorlati kérdéseket vitattak meg, egyéni és közösségi célokról esett szó. Vasárnap az Udvarhelyszéki Magyar Gazdák Egyesületének székhelyét látogatták meg a más megyékből és külföldről érkező vendégek, s tapasztalataikról, terveikről beszéltek az Udvarhelyszéki Magyar Gazdák Egyesülete Gazdaköreivel.

Munka Kolozsvártól Udvarhelyig

Kérdésünkre Sebestyén Csaba elmondta, hogy az Erdélyi Gazdát Kolozsváron szerkesztik, az ottani titkársághoz érkeznek a kéziratok, a tördelés és a korrektúrázás azonban Székelyudvarhelyen zajlik, majd a kivitelezés ugyancsak Kolozsváron. Pillanatnyilag ötezres a példányszám, ami a hazai szaklappiacon – hiszen hasonló kiadványok még vannak Romániában magyar nyelven – nagyon magasnak számít. Ahogyan az RMGE a legjelentősebb magyar gazdaszervezet, úgy az Erdélyi Gazda is a legjelentősebb szakmai folyóirat, amelyre nagy szükség van a mezőgazdasági kultúra fejlesztésében és a versenyképesség megőrzésében. Az RMGE székelyudvarhelyi irodájában ötszáznál valamennyivel több környékbeli gazdának adnak folyamatosan tanácsot, és gondozzák az általuk beadott pályázatokat. Mind a lap, mind az érdekvédelmi szervezet fontos fórum, hatásuk igen jelentős, főleg az eddig állandó népességfogyással küszködő kistelepüléseken. Kitartó munkával, a KAP pozitív elemeinek kihasználásával el lehet majd jutni oda, hogy a vidéki életforma valóban felértékelődjék és a posztindusztriális korban modellértékű példa legyen a hagyományos gazdálkodás.