Képzőművészeti galéria nyílik Máréfalván

•  Fotó: Nagyálmos Ildikó

Fotó: Nagyálmos Ildikó

Pénteken délután öt órakor nyitják meg hivatalosan a máréfalvi Fenyő Panzió alagsorában a Pál Galériát, amely ezentúl állandó tárlatoknak biztosít helyet. Az ötletgazda Pál Emil vállalkozó volt, a kivitelezésbe Karácsony Ernő festőművész segített be.

Nagyálmos Ildikó

2013. október 09., 14:352013. október 09., 14:35

2013. október 09., 17:292013. október 09., 17:29

Több hónapja érlelődik a galéria létrehozásának ötlete, s ennek megvalósítására egyesületet is létrehoztak, amely a Pál Testvérek Egyesület nevet viseli. Tudni kell, hogy a máréfalvi Pál testvérek jól menő vállalkozásokat vezetnek a településen, és Emil szerint az alkalmazottak adóinak két százalékát szeretnék átmenteni valamilyen formában a közösség javára. Az sem mellékes, hogy az asztalosszakmával rendelkező zenész fiatalember másfél évvel ezelőtt önszorgalomból ecsetet ragadt, és azóta számos festmény került ki a keze alól, amelyeket a nyilvánosság előtt is megmutatna.

„A galériamegnyitóval szeretnénk elindítani ezt a projektet, amelynek folytatásaként művésztáborokat, különböző kulturális rendezvényeket szerveznénk. A galéria helyet adna a környékbeli fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra, mindemellett állandó tárlat fogadná azokat, akik Máréfalvára látogatnak. Mindenképp folytonosságot szeretnénk, ha már lehetőségünk adódott megteremteni ezt a környezetet” – avat be a részletekbe Emil, aki szerint a galéria megnyitása azért is fontos, mert a környéken nincs olyan hely, ahol állandó tárlat fogadná a művészetkedvelőket.

A pénteki megnyitón három művész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők: a Bécsben élő, székelyföldi származású Major Lajos festőművészét, valamint Karácsony Ernő és Pál Emil alkotásait.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
Hirdetés