Több mint száz fiatal RMDSZ-es tanácsosjelölt gyűlt össze pénteken a székelyudvarhelyi Márton Áron téren, ahol egy sajtótájékoztatón mutatkoztak be a választóknak. Az akciót a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezte.
2016. május 22., 19:382016. május 22., 19:38
Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke elmondta, a szervezet egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az önkormányzati választásokon ötszáz fiatalt jutasson a jelöltlistákra – megyei, illetve városi és vidéki tanácsosi, valamint polgármesteri tisztségekbe. Hozzátette, egy önkormányzati kisokost is kidolgoztak, amivel a következő négy évben segíteni szeretnék az önkormányzati képviselők munkáját.
Kelemen Szilárd Péter, a MIÉRT önkormányzati kabinetjének vezetője elmondta, a Magyar Ifjúsági Értekezletnek 2012-ben 365 fiatal, 35 év alatti jelöltje volt, amit azóta megdupláztak. Idén közel 750 fiatal indul az RMDSZ színeiben. „Ezeknek a jelölteknek mi is feladatokat adunk. Felméréseink szerint Erdély-szerte csak kilenc olyan magyar önkormányzat van, ahol működik ifjúsági alap. Ezért az egyik kiemelkedő feladat ennek létrehozása lesz” – magyarázta.
Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke elmondta, Háromszéken 2008-ban elindult egy folyamat, melynek során a fiatalok partnerséget kötöttek az RMDSZ-szel, és ennek eredményeként 2016-ban a HÁRIT-nak 125 jelöltje van az önkormányzati választásokon.
A sajtótájékoztató zárásaként a fiatalok egy-egy Bunta feliratú léggömböt lyukasztottak ki, ezzel is jelezve, hogy Székelyudvarhelyen újításra van szükség, egy olyan polgármesterre, aki partnerként tekint a fiatalokra – írják a MIÉRT közleményében.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
szóljon hozzá!