Kárpát-medencei dobogósok a refisek

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Egyetlen határon túli dobogós helyezettként tért haza az udvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium Észkombányok csapata Budapestről, a Bolyai Matematika Csapatverseny múlt hétvégén megtartott döntőjéről. A negyedik osztályos diákok eredményükkel számos erdélyi csapatot is maguk mögé utasítottak.

Bálint Kinga Katalin

2015. november 24., 22:482015. november 24., 22:48

Ebben a tanévben először vehettek részt Kovászna, Hargita, Bihar és Kolozs megye III–VIII. osztályos diákjainak négyfős csapatai a Bolyai Matematika Csapatversenyen – derült ki a vetélkedő honlapján közölt információkból. A kiírásra számos erdélyi diákcsoport is jelentkezett – az írásbeli körzeti fordulókat októberben tartották meg, erről tizennyolc határon túli (többek közt csíkszeredai, nagyváradi és környéki, kolozsvári, sepsiszentgyörgyi és gyergyószéki) csapat jutott be a múlt szombaton Budapesten megtartott döntőbe.

Udvarhelyről két csapat utazott a magyar fővárosba: a refis negyedikeseken kívül a Bethlen Gábor Általános Iskola nyolcadik osztályosai (Bencze Előd, Both Kriszta, Cseke Tamás István, Török Andrea) alkotta Észosztó csapat is részt vett a döntőn, amelyen a 28. helyen végeztek.

A döntő első fordulója írásbeli feladatokat tartalmazott – az ezen legjobban teljesített hat csapat minden korosztályból bekerült a második körbe, a szóbeli megmérettetésre. A VII. és VIII. osztályosok szóbeli versenyén egy kolozsvári, illetve egy sepsiszentgyörgyi csapat is összemérte tudását Magyarország legjobbjaival, s mindketten a negyedik helyet érdemelték ki. Az egyetlen határon túli dobogós helyezett azonban a Baczkamadarasi diákjai, azaz András Gergő, Bokor Előd, Feleki Bíborka és Sándor Kincső alkotta Észkombányok csapat lett, amelyet Bokor Tünde tanítónő készített fel a versenyre. A gyerekek bíztak abban, hogy jól szerepelnek majd, de ez az eredmény mindenkit meglepett – mesélte a pedagógus. A tanulók hozzátették, nagyon jól érezték magukat Budapesten, akárcsak a versenyen, amelyet azonban kissé fárasztónak találtak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon

Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés