
Karbantartási munkálatokat végeztek az Udvarhely térségi megyei utakon, kitakarították a sáncokat és az átereszeket, padkavágást végeztek, igény szerint megjavították a tönkrement átereszeket, elvégezték az utak kövezését, illetve a kátyúzást az aszfaltozott utakon – tájékoztat közleményében a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
2014. november 20., 12:032014. november 20., 12:03
2014. november 20., 13:522014. november 20., 13:52
„Az átereszeket mindenhol kitakarítottuk, azonban a sáncoknak csak egyharmadát sikerült rendbe tenni, mert idén ennyire volt anyagi keretünk, és a legtöbb esetben nem takarításra volt szükség, hanem teljesen ki kellett ásni, hiszen olyan helyek is voltak, ahol az elmúlt 12 évben nem volt sánc ásva, a legoptimálisabb esetekben is 3–5 évvel ezelőtt voltak kiásva. Jövőre folytatjuk a munkálatokat, és remélhetőleg két éven belül sikerül annyira rendbe tenni a sáncokat, hogy már csak takarítani kelljen” – nyilatkozta a munkálatok kapcsán Incze Csongor, a Hargita megyei tanács alelnöke.
Hídjavítás, sáncásás, padkavágás
A 137-es számú megyei úton Bögözben, a Küküllőn átvezető hídon kicserélték a megrongálódott korlátot, lefestették, és betonelemeket javítottak, a Kányád és Miklósfalva közötti 137A jelzésű úton feljavították és lefestették a fahidat. Padkavágást végeztek a 138-as számú út Fenyéd és Zeteváralja közötti szakaszán, a 138B út zetelaki víztározó és Varság közötti szakaszán sáncásásra és padkavágásra került sor, illetve feltöltötték a padkát a 131-es út Felsőbolgodfalva–Kénosi-tető közötti szakaszán. A 133-as út Maros megye határától a 15-ös számú községi út kereszteződéséig (Székelyderzs felé) tartó szakaszán sáncásást és útkarbantartást végeztek, jelentősen növelve az út járhatóságát.
Most és a közeljövőben
Keresztúr térségében is dolgoznak az utak karbantartásán, padkavágást, sáncásást, kövezést végeztek a 134-es számú út Újlakig vezető szakaszán, a 134A út kissolymosi részén, a 135-ös számú út Etéd és Siklód közötti szakaszán. Folyamatban van a munkálatok elvégzése a 135-ös megyei út Firtosmartonos és Kobátfalva közötti szakaszán, a 136A számú út Maros megye határától Kőrispatakig vezető szakaszán, illetve a közeljövőben a 136-os számú megyei úton is elvégzik a karbantartási munkálatokat.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!