
Fotó: Thomas Campean
Több mint háromszáz idős vett részt szerdán a Székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának (NYÖP) székhelyén tartott ünnepváró rendezvényen, melynek keretében átvették a magyar állam Kárpát-medencei karácsony elnevezésű rendezvénysorozatának szaloncukor-ajándékát. Közreműködtek a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola előkészítő osztályának tanulói, valamint a NYÖP Pál Gyula Kórusa, szavalói és szólistái. A részvevők elérzékenyültek az adventi szeretetajándékoktól.
2014. december 18., 10:472014. december 18., 10:47
2014. december 18., 10:482014. december 18., 10:48
A karácsonyi díszbe öltöztetett udvar benépesült nagyszülőkkel és unokákkal. Az enyhe téli délelőttön még a kilencven év fölöttiek is eleget tettek a meghívásnak. A házigazdák figyeltek arra is, hogy ülőhelyet biztosítsanak az idősebbeknek.
Elsőként Nagy Éva elnök köszöntötte az ünneplőket, majd beszélt a rendhagyó alkalomról. Megtudtuk: Kárpát-medencei karácsony címmel ünnepi közösségi összejövetelek megtartását segítette a magyar állam, így esett a választás a székelyudvarhelyi NYÖP időseire is. László Judit karvezető a karácsonyvárás szép időszakáról szólt, amikor nemcsak anyagiakkal szerezhetünk örömet egymásnak, hanem szeretettel, megbocsátással, a rászoruló idősek segítésével is.
A kisdiákok ünnepváró gyermekdalokkal, versekkel köszöntötték a déd- és nagymamakorúakat, majd a NYÖP kórusa karácsonyi népdalfeldolgozásokkal, szólóénekekkel, versekkel üdvözölte a jelenlévőket. Műsor után a klubhelyiségbeli karácsonyfa mellett folytatódott az adventi összejövetel: a gyertyákkal, mézeskalácsokkal ékesített asztalon vendégváró sütemények fogadták a vendégeket, és meleg teát szolgáltak fel nekik. Távozáskor minden idős és gyermek egy-egy csomag ajándék szaloncukrot vett át.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!