Juhászkutyákra panaszkodnak a szaladók Udvarhelyen

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Folyamatosan szűkül a szabadidős sporttevékenységre biztonsági szempontokból is alkalmas terület Székelyudvarhelyen, illetve környékén: míg eddig jellemzően csak a városszéli mezős területeken jelentettek veszélyt a juhászkutyák, addig idén már a Szívek sétányáról is több panasz érkezett az agresszív nyájőrző ebekre. Mint megtudtuk, létezik szabályozás a juhászkutyák számára vonatkozóan, a gyakorlat azonban sokszor mást mutat, így a szaladni vágyók – lehetőségükhöz mérten – megpróbálnak felkészülni a „nagy találkozásra”.

Fülöp-Székely Botond

2015. június 10., 20:012015. június 10., 20:01

„Abszurd, hogy a szabadidős tevékenységre kijelölt sétányon már-már önvédelmi fegyverrel kell rendelkeznie az arra szaladónak, hogy legyen mivel védekeznie, ha juhászkutyák támadják meg” – fakadt ki szerkesztőségünknek Puskás István, a Feel Good Sportegyesület tagja, utalva arra, hogy a rendszeresen szaladók közül többen is kutyariasztó-sprayt, botot vagy köveket vesznek magukhoz indulás előtt. Mint mondta, korábban nem voltak hasonló problémák a Szívek sétányán, idén azonban már háromszor is találkozott nyájőrző ebekkel, egyik alkalommal pedig vissza is fordult, tartva az állatoktól. „Ha csoportosan futnak az emberek, akkor nem szokott gond lenni, ám ha egy-két szaladóról van szó, az ebek is megbátorodnak” – osztotta meg tapasztalatait Puskás, aki inkább a reggeli órákban sportol, amikor még nem terelik ki a legelőre a közeli esztenán tartott juhokat. „Juhászt pedig sehol sem látni, így nincs, aki rászóljon a kutyákra” – folytatta az egyesület tagja.

„A Szarkakő, a Csicser és a Budvár környéki ösvényeken már nem merünk szaladni a kutyák miatt, így csak a Szívek sétánya maradt” – mutatott rá Gothárd József, aki szintén tagja a Feel Good Sportegyesületnek. Tudomása szerint naponta több mint ötven ember fordul meg a Szejke felé vezető sétányon, bringázók, szaladók és kutyasétáltatók egyaránt. „Általában kutyasokkolóval próbálunk védekezni, hiszen annak már a hangja is hasonlít a villanypásztoréhoz, ez pedig általában elriasztja a támadókat” – így Gothárd József.

Mint Csíki Endrétől, a Székelyudvarhelyi Juhtenyésztők Szövetségének elnökétől megtudtuk, a sétányhoz közeli területek nem tartoznak a város tulajdonában lévő legelőkhöz, így nem ők ellenőrzik, hogy az ott dolgozó major betartja-e az előírásokat. „Ilyen jellegű problémák abból is származhatnak, hogy sokan APIA-támogatás reményében legelőként íratják be telküket, amit aztán bérbe adnak, és a továbbiakban nem törődnek vele” – magyarázta a szövetség elnöke. Az ügyben a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal illetékeseit is megkerestük, Bálint Attila sajtószóvivő lapunknak azt ígérte, hogy a hivatal munkatársai felkeresik a szejkei legelő tulajdonosát, illetve az ott dolgozó juhászt, és figyelmeztetik őket. Ettől függetlenül a következő nagyobb kutyabegyűjtési akciójuk során különös figyelmet fordítanak a Szívek sétánya körüli részre, sőt arra kérik az arra szaladókat, ha kóbor ebeket látnak a környéken, mindenképp jelezzék a hivatalnál.

A szabályokról
Síkvidéken egy, dobvidéken kettő, hegyvidéken pedig három olyan kutyát tarthatnak a juhászok nyájanként, amelyek szabadon kószálhatnak a juhok körül. Ha többet szeretnének, azokat már láncra kell kötniük – magyarázta portálunknak Jakab Attila, a Nagy-Küküllő Vadásztársulat elnöke. Mint mondta, a szabadon tartott ebek száma nem változhat a nyáj nagyságának függvényében, hiszen ezzel visszaélhetnének a majorok. Az őrzők nyakába egy harminc centiméter hosszú, három centiméter átmérőjű koloncot kell akasztaniuk a gazdáknak úgy, hogy az az állat térdéig leérjen. „Több helyen azonban a major nem eteti rendesen a kutyákat, ezért azok vadászni kényszerülnek. Tudomásom szerint a juhászkutyák éves szinten nagyobb kárt tesznek a vadállományban, megtámadva a kicsinyeket, mint az összes többi ragadozó együttvéve” – emelte ki Jakab. Érdemes tudni, hogy amennyiben a kutyák nincsenek közvetlenül a nyáj mellett, kóbor állatoknak minősülnek. A vadásztársulat elnöke ugyanakkor kiemelte, nem csak jóérzés kérdése, hogy emberek láttán visszahívják kutyáikat a juhászok, erre törvény is kötelezi őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
Hirdetés