
Fotó: Barabás Ákos
Plüssjátékokat, kirakóst, különböző édességet és előre becsomagolt könyveket kínáltak eladásra a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) Youth Bank projektjének önkéntesei hétfőn délután a Márton Áron téren, hogy a bevételből majd ifjúsági tevékenységeket támogathassanak. A járókelők érdeklődéssel álltak meg standjuknál, és sokan vásároltak is.
2016. december 05., 19:262016. december 05., 19:26
Az eladásban tizenhárom önkéntes diák vett részt, akik kettesével váltották egymást a hideg miatt – számolt be a Mikulás-vásárról Mihály Ágnes projektvezető. Ottjártunkkor épp Bordás Péter, a YouthBank-csapat egy tagja és Bíró Eszter önkéntes kínálta a tematikusan elrendezett portékákat.
„Minden korosztályból vannak vásárlóink, pozitív visszajelzéseket kapunk az emberektől” – mondta Bordás Péter. Koordinátoruk javaslatára idén a köteteket becsomagolták, és Vakrandi egy könyvvel címszó alatt az érdeklődőknek csupán az olvasmány műfaját árulták el, illetve hogy milyen korosztálynak ajánlott. Az ötlet bevált, a könyvek jobban fogytak. Az eladásra kínált termékeket iskoláktól, óvodáktól és magánszemélyek adományaiból gyűjtötték össze.
A megmaradt portékát, illetve a további adományokat a karácsonyi vásáron fogják árusítani, amit pedig akkor sem sikerül értékesíteni, azt a gyermekotthon növendékeinek ajándékozzák. A fiatal bankárok idén is azért gyűjtenek, hogy a város ifjúsági kezdeményezéseit támogathassák.
Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.
Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.
Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.
Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.
Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.
Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.
Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.
Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.
szóljon hozzá!