
Fotó: Veres Réka
Csütörtöktől motorosok ezrei érkeznek a szentegyházi termálfürdőhöz, ahol a Székelyföldi Motoros Összefogás csapata immár harmadik alkalommal rendezi meg a Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozót és Rockfesztivált. A lóerők mellé ezúttal is koncertek és hajnalig tartó bulik társulnak, a fesztivált követően pedig beteg kisgyerekeken segítenek a kezdeményezők.
2015. június 24., 19:372015. június 24., 19:37
Több ezer motorkerékpáros és fesztiválozó érkezett tavaly a Székelyföldi Motoros Összefogás szentegyházi találkozójára. Idén még több érdeklődőre számít a marosvásárhelyi Auld Cut M. C., a kézdivásárhelyi Flagellum Dei M. C., a székelyudvarhelyi Independent Eagles M. C., a kászoni KMB Motors M. C. és a csíkszeredai Rebel Wolves M. C. legénysége, ezért két színpadon is koncerteznek majd a zenekarok a Szentegyháza Gyöngye Termálfürdőnél június 25. és 28. között. Céljuk ezúttal sem változott: az öt székelyföldi motorosklub idén is jótékonyságra fordítja a rendezvény bevételének jelentős részét. Tavaly a sérült és hátrányos helyzetű fiatalokat támogató szentegyházi Szent Gellért Alapítványnak segítettek, idén pedig egy májdaganatban és egy sóvesztő szindrómában szenvedő kézdiszéki kisgyereket karolnak fel.
Az éjszakába nyúló koncertek már csütörtök délután elkezdődnek, hattól a székelyudvarhelyi Orpheusz zenekar lép fel elsőként a székely motorosok fesztiválján, ezt követően pedig a Kárpátia koncertezik. Az immár hagyományossá vált látványos felvonulás péntek délután ötkor indul a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna előtti parkolóból, ezzel egy időben Csíkszeredából is vonulnak a rendezvény helyszínére. Péntek este hét órától a Kalapács zenekar koncertjén bulizhatnak a magyar heavy metal rajongói, ezt követően az ötödik születésnapját ünneplő Intim Torna Illegál dalaira tombolhat tovább a közönség. A talpalávalót ezután a kisszínpadon játszó Party Cover Band adja.
Szombaton délután hat órától a székelyudvarhelyi Transylvania Rock Band indítja a koncertek sorozatát, majd a magyar heavy metal óriása, az Ossian lép színpadra. A nagyszínpadon a Blues Company, az egyik legnépszerűbb magyar motoroszenekar lép fel utolsóként. Hajnalig folytatódik szombaton is a buli, hiszen a kisszínpadon a magyarországi Smith & Wessons rockabilly-zenekarral rophatja tovább a közönség.
A fesztiválra csütörtökön 15 lejért, pénteken és szombaton pedig 20 lejért válthatnak napijegyet az érdeklődők, az egész hétvégés belépő ára pedig 40 lej.
Bemutatkozik a bögözi Cobra
A fesztiválon összegyűlő lóerők számát Jürgen Hausdorf és csapata tetőzi idén, ugyanis a motorostalálkozón mutatják be a Transylvanian Choppers bögözi műhelyében született Shelby Cobra sportautót, de szemrevaló motorjaikat sem hagyják a garázsban. A hazai és külföldről érkezett motorosok egyébként saját vasparipáikkal versenyezhetnek a rendezvény ideje alatt, a fesztiválozók pedig tombolasorsoláson vehetnek részt, melynek fődíja egy Kawasaki motorkerékpár. A rendezvényen a koncertek és bulik mellett a termálfürdő vizében is csobbanhatnak a látogatók, illetve különböző tematikus sátrakban tölthetik idejüket.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!