
Jól kezdődött a vándorméhészek számára az idei méhészidény, a déli országrészek repceföldjein felerősödtek méhcsaládjaik. Itthon viszont tonnaszámra fogy a méhtápként alkalmazott cukor, ugyanis a rossz idő miatt nem jutnak természetes élelemhez a méhek.
2014. május 20., 19:282014. május 20., 19:28
2014. május 20., 20:112014. május 20., 20:11
Jól döntöttek idén azok az udvarhelyszéki méhészek, akik útnak indultak a déli országrészek repceföldjei felé, ugyanis bőségesen ellátta táplálékkal méheiket a sárga virágú ipari növény. Kaptáronként mintegy 5–15 kilogrammnyi mézet tudtak pergetni, ami jónak számít – mondta el Ádám József, a főként udvarhelyszéki méhészeket tömörítő Örösi Méhész Egyesület elnöke.
A repcét a méhészek elsősorban méheik felerősítésére használják, úgy számolják, hogy ha emellett még a vándorméhész által a vándorlásra fordított éves költséget kitermeli, akkor az egy jó kezdet – magyarázta a méhész szakember. A repcéről történő gyűjtés egyébként még nem túl elterjedt a vándorméhészek körében, ugyanis a növényt csak mintegy négy-öt éve kezdték nagy mennyiségben termeszteni Romániában, mint azt Ádám József elmondta, idén két nagyobb – körülbelül 400–500 hektáros – bărăgani repcetáblán alig voltak rajta kívül méhészek. Pedig a repce egy megbízhatóan mézelő növény, még viszonylag erős éjszakai lehűlések idején is – fűzte hozzá a méhész.
Derűre ború
Itthon viszont amilyen ígéretesen kezdődött a méhészidény, annyira rosszul folytatódott. Az erős téli felmelegedésnek köszönhetően a méhek már február első felében kirajzottak és elkezdtek gyűjteni – amihez hasonlót még az évtizedek óta méhészkedő szakemberek sem láttak –, ám tavasszal lehűlt az idő és teljesen leállt a gyűjtés, pedig a méhészek már abban reménykedtek, hogy a korai virágzásnak köszönhetően idén felvehetik a versenyt az ország déli részein élő méhészekkel.
Tavaly hat hordónyi mézet pergetett a gyermekláncfűről történő gyűjtés után, idén tavasszal viszont semmit nem tudtak gyűjteni méhei, húsz-huszonöt éves méhészkedése során talán csak egy alkalommal tapasztalt hasonlót – mondta el a szakember. Mielőtt elindult a déli régiók felé, megetette méheit, egy tonna cukrot osztott szét a négyszáz család között, de meg se kottyant ez a mennyiség – fűzte hozzá Ádám József, azt is elmondva, hogy itthon csak kiadásokat eredményezett a tavasz a méhészek számára.
A vándorméhészek most az akácvirágzásban reménykednek, noha a legkorábban nyíló, olténiai akácosokat sokan kihagyták az esős idő miatt, de ígéretes a vándorméhészek által második akácnak nevezett virágzás, néhány napon belül el is kezdődik a hordás azokon a területeken, majd a Medgyes környéki akácosok felé veszik az irányt a méhészek – tudtuk meg Ádám Józseftől.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!