
Fotó: Thomas Campean
Az ünnepi időszakban naponta mintegy kétszázan látogattak ki a székelyudvarhelyi korcsolyapályára. A szokatlanul sok korcsolyázó egyes vélemények szerint gyengítette a szolgáltatás minőségét, annak ellenére, hogy a jeget minden program lejárta után takarítják.
2015. január 09., 12:032015. január 09., 12:03
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalhoz mindeddig nem érkezett a jég minőségére vonatkozó panasz – fejtette ki lapunknak Bálint Attila, a városháza sajtószóvivője, hozzáfűzve, a visszajelzések szerint a városi strand mellett beüzemelt korcsolyapálya igencsak népszerű volt az ünnepek alatt. A műjégpálya tavaly december 5-e óta délelőtt tíz és tizenkettő, valamint délután öt és nyolc óra között látogatható, a belépő gyerekeknek négy, felnőtteknek öt lejbe kerül. A téli vakációban a pályát délelőttönként leginkább gyerekek vették igénybe, általában ötven fölötti létszámban.
A székelyudvarhelyi, olimpiai méretű mobil műjégpálya karbantartása folyamatos – derült ki a helyszínen. A takarítógép minden program lejárta (naponta délben tizenkettő és este nyolc óra) után felszedi a használat során keletkezett havat, majd a ponyvázás technikájával, forró vízzel simítja el a repedéseket, karcolásokat: egy gőzölgő vízzel átitatott szőnyeget erősítenek a gép hátuljára, azzal söprik végig a teljes pályát, hogy tükörjég keletkezzen. A forró víz olyan, mint a ragasztó: a nagyobb repedéseknél is egyenessé tudja tenni a felületet – avatott be a részletekbe Karda Zoltán adminisztrátor. Az illetékes elmondta, a több mint egyórás korrekció egy kisméretű, tartállyal ellátott géppel történik, a szerkezetet kettesével összesen négy munkás kezeli, akik naponta váltják egymást. A pálya csapadékmentes időben aránylag könnyen tisztítható, ám havazás esetén szélmalomharc a takarítás – az újonnan képzett jég azonnal újra behavazódik.
A pálya kialakítása úgy történik, hogy a helyszín talaját drénezik és lekövezik, erre az alapra egy hungarocellréteget és fóliát helyeznek. Erre kerül a csőrendszer, amelyben hűtőfolyadék kering – ez fagyasztja a jeget és gátolja meg az olvadást fagypont fölött is –, majd felszerelik a pálya szélén körbefutó, megszámozott palánkokat. A pályára azután 2–4 centiméteres jégréteget fagyasztanak, amelyre védőháló kerül, az akadályozza meg, hogy a túlságosan elkoptatott jég alatt sérüljön a csőrendszer. Ha a jégfelszín alatt láthatóvá válik a háló, bezárják a korcsolyapályát, és megfelelő vastagságú új réteget fagyasztanak – mondta el az adminisztrátor. A korcsolyázásra alkalmas jég optimális vastagsága mintegy nyolc centiméter, a pályát jelenleg körülbelül tizennégy centis jég borítja.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!