
Az 55 éves költőt, írót, gyermekversfaragót, szerkesztőt, Majla Sándort, aki gyakorlatiasságát aránylag sikeres üzleti vállalkozásokkal is bizonyította, holtan találták hétfőn reggel otthonában.
2015. augusztus 03., 18:582015. augusztus 03., 18:58
2015. augusztus 03., 19:002015. augusztus 03., 19:00
Szárnypróbálgató időszakában, a hetvenes évek közepén-végén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Irodalmi Körben kortársai irodalmi vitákban ismerhették meg benne a szülőföldjéhez és kisebbségi sorsához foggal-körömmel ragaszkodó irodalmárt. Első nyomdafestéket látott írását 16 éves korában olvashatták az Ifjúmunkásban, de folytatódott azt irodalmi közlések sorozata az Utunk, Igaz Szó, Korunk, Európai Idő, Hazanéző, Jelenlét folyóiratok hasábjain. Első verseskötete a Forrás-sorozatban kiadott Szavak pírja volt 1990-ben, amit 1995-ben a Stációk című kötet követett. Ugyanabban az évben kiadta Az oroszlán álma című gyermekverskötetét, amelynek nagy sikere volt. Utolsó két kötete már az általa alapított Ablak kiadó gondozásában jelent meg.
Ezek után tartózkodott az önálló szerepléstől, de gyakran fel lehetett lelni egy-egy írását antológiákban, évkönyvekben, sőt újságok, folyóiratok hasábjain is. Megzenésített verseit is lehet hallani egy-egy előadás repertoárjában, de hang- és médiahordozókon is megtalálható már. Többen jelentősnek vélik ugyanakkor azt az alkotói hagyatékot, amely még nem került nyilvánosság elé. Én a baráttól, a fiatalkori tüzes, de szelíd vitapartnertől búcsúzom: Isten nyugtasson, barátom!
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!