
Fotó: Pál Árpád
Kellemetlen meglepetés ért egy székelyudvarhelyi férfit a hét elején: nem tudta beindítani autóját, ám a problémát nem a hideg okozta, hanem egy eddig ismeretlen tettes, aki eltulajdonította a jármű akkumulátorát.
2017. február 15., 19:492017. február 15., 19:49
Keddre virradóan lopták ki Dénes Lajos Csaba Szabók utcában parkoló autójából az akkumulátort. Reggel munkahelyére indult volna, amikor észrevette, hogy a gépjármű motorháztetője nyitva van és hiányzik az akksi. Az esetet jelezte a hatóságoknak, majd figyelmeztette sofőrtársait a közösségi oldalon. Többen visszajeleztek, hogy hasonlóan jártak, és a járműből eltulajdonított akkumulátorokat a vasbegyűjtő telephelyen találták meg.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az esettel kapcsolatban elmondta, hogy térségünkben ritkán történik ilyen, az elmúlt hónapok alatt csak néhányszor fordult elő. Mint mondta, az ócskavasbegyűjtő telephelyeken nincs megszabva, hogy mit fogadhatnak el és mit nem, de a nyomozás során rendszerint őket is ellenőrzik. Hangsúlyozta, ilyen esetben is fontos feljelentést tenni, hiszen így eljárás indítanak és kivizsgálják az esetet.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.
Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.
Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.
Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.
szóljon hozzá!