Látványtervet és szobrot mutat a székelyudvarhelyi városháza sajtóosztálya. Téma a II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utcák találkozásához tervezett új közösségi tér.
2016. március 25., 14:222016. március 25., 14:22
2016. március 25., 14:282016. március 25., 14:28
Mint a héten közöltük, elkezdték már az említett helyszínen a tér kialakítását, amely Román Viktor szobrász A szekér című alkotása köré épül. A városháza sajtóosztályának pénteki közleményében immár látványtervet is mutatnak az új térről, illetve a szobrot is olvasóink elé tárják.
Mint közlik, a nonfiguratív alkotás íveihez illő organikus térrendezést végeznek, ebben pedig részt vesz építész- és kertészmérnök, szobrász, épületgépész, illetve a kerékpáros közösséget képviselő személy egyaránt. A koncepció részét képezi a térnövelés, a zöldfelületek és pihenők, valamint a gyalogosoknak szánt sétányok kialakítása, figyelembe véve a biciklisek igényeit is – írják a sajtóosztálytól.
A térrendezéssel párhuzamosan készül a kiállítandó alkotás is Sánta Csaba szobrászművész öntőműhelyében. Előbb viaszveszelytéses technikával önti meg a szobor elemeit bronzból, majd következhetnek az összeillesztés, csiszolás, cizellálás, patinázás munkafolyamatai. A kezdeményezők Román Viktor művének köztéri kiállításával egyrészt nyitnának az absztrakt, nonfiguratív alkotások befogadásának irányába, másrészt pedig igyekeznek a köztudatba ültetni a homoródszentmártoni születésű szobrászművész nagyságát.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!