Idén a megszokottnál korábban kerül sor a falánkcsütörtök megszervezésére a magyar vendéglátóiparban, melyet évek óta néhány székelyudvarhelyi étterem, illetve vendéglő is megszervez. Ennek köszönhetően csütörtökön több helyen féláron és jóval nagyobb mennyiségben lakmározhatnak Udvarhelyen is.
2013. január 29., 18:222013. január 29., 18:22
2013. január 31., 18:142013. január 31., 18:14
A magyar néphagyomány szerint torkoscsütörtökön, azaz a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően egy napig még szabad volt húst enni, ugyanis ekkor fogyasztották el a farsangi mulatozás után megmaradt ételeket. Ezen a napon megengedett a szokásosnál torkosabb étkezés, ilyenkor kerültek terítékre a zsíros ételek, melyeket desszertként olajban, zsírban sült farsangi fánkkal nyomtattak el.
A torkoscsütörtök egyéb megnevezései, mint a falánk-, zabáló- vagy tobzócsütörtök is a bőséges habzsolást hirdetik, melyre csütörtökön több udvarhelyi étteremben is alkalom nyílik. Legtöbb vendéglátó egység ezen a napon féláron kínálja menüsorait, illetőleg néhol az is jellemző, hogy a betérő vendégek korlátlan mennyiségben lakmározhatnak.
Mivel ebben az évben a hamvazószerdát követő csütörtök február 14-ére, vagyis Bálint napra esik, a Magyar Gasztronómiai Szövetség korábbi időpontban, január 31-ére szervezte meg akcióját. Ezen a napon farsangi falánk csütörtökre invitál a Septimia szálloda étterme, ahol csütörtökön 14 és 22 óra között korlátlan mennyiségben lehet ételt fogyasztani. Az étterem 29 lejes svédasztalos menüajánlata háromféle levest, tíznél több előételt, ötféle meleg ételt és kétféle desszertet tartalmaz. Torkos csütörtököt tartanak a Park étteremben is, ahol csütörtökön egész nap féláron lakmározhatnak a főételekből és a desszertekből.
Január 31-én a Retro Steak House-ban 28 lejért korhelyleves lesz, amit sült kolbász, natúr csirkemell és ropogós sertéskaraj követ zsemlegombóccal és párolt káposztával, desszertként pedig tejszínhabos rolót szolgálnak fel.
A Romantika vendéglő a hagyományos székely konyha ízeivel csábít falánk csütörtök alkalmával, itt 30 lejért csülkös bableves és füstölt csülök is lesz tormával, valamint 15 lejért további tízféle ételkülönlegesség közül lehet választani. Székelyudvarhelyen a Hotel Küküllő éttermében február 14-én falánkoskodhatnak. Bálint nap alkalmával ugyanis itt hamvazószerdát követően szerelmes falánk csütörtököt szerveznek, mely alkalommal a büfékínálatból korlátlan mennyiségben fogyaszthatnak a vendégek.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!