
Fotó: Lukácsi Lehel
Az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete (UME) idén is meghirdeti a Legszebb konyhakert programot, melynek célja a biogazdálkodás és a kisgazdaságok népszerűsítése. A szervezők a verseny által arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy kis felületen is meg lehet termelni a fogyasztásra elegendő zöldséget, valamint hogy fontos odafigyelnünk arra, minél egészségesebb, vegyszermentes zöldség és gyümölcs kerüljön az asztalra.
2015. április 09., 14:012015. április 09., 14:01
A Magyarországon már népszerű projekt mintájára az UME tavaly Udvarhelyszéken is elindította a Legszebb konyhakert programot, melyre harminchárom kisgazda jelentkezett tizenegy udvarhelyszéki községből és Székelyudvarhelyről. A pilótaprogram sikerén felbuzdulva, idén is meghirdetik a versenyt, melyre ezúttal több kategóriában is lehet jelentkezni: erkélyen kialakított, mini (10–50 négyzetméteres) és normál (50 négyzetméter feletti) kertekkel, illetve három típusú zártkert-kategóriában (zöldséges, gyümölcsös vagy vegyes, tehát zöldséges és gyümölcsös), valamint közösségi csoportban is, ahol csoportosulások, társulások működtetnek egy-egy konyhakertet. Jelentkezni április 30-áig lehet a jelentkezési lap benyújtásával, melyet az UME-nél lehet igényelni a 0747–115 431-es telefonszámon vagy a jakaberno67@freemail.hu címen Jakab Ernő elnöktől, a program koordinátorától. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy jelentkezéskor, illetve a verseny idején szívesen fogadnak a konyhakertről készített fotókat, melyek segíti a bírálók munkáját, illetve az udvarhelyszéki nyerteseket így tudják majd a magyarországi, nemzeti versenyre is benevezni.
A konyhakertben egyébként minimum öt ágyásban, az erkélykertek esetében pedig öt edényben ültetett, legalább háromféle növényt kell nevelni a gazdáknak, a növények megválasztása viszont szabadon történik. A megművelt területet ötletesen kell kialakítani, az ágyásoknak szépeknek, megfelelően gondozottaknak, gyommentesnek kell lenniük. Ugyanakkor fontos, hogy a kert rendezett környezetben helyezkedjen el, illetve hogy a megtermelt zöldségek, gyümölcsök minősége megfelelő legyen. Vegyszerhasználat esetén kötelező a naprakészen, szabályosan vezetett permetezési napló. Ugyan nem kizáró jellegű, viszont előnyt élveznek azok a kertek, ahol komposztálnak, öko- és biomódszereket alkalmaznak, öntözésnél esővizet használnak, illetve ha madárbarát módon van kialakítva a kiskert (például található benne madáretető, -itató és -odú). Külön előnyt élvez, ha a kertben minél több féle fűszer- és gyógynövény található. A konyhakerteket május 1-je és augusztus 15-e között két, előzetesen egyeztetett időpontban tekintik meg a szervezők. Az eredményhirdetést augusztus 31-én tartják, kategóriánként három díjat, illetve különdíjakat is osztanak majd a szervezők. Minden kategória első helyezettjét továbbá benevezik a magyarországi nemzeti konyhakertversenyre is.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!