
Fotó: Lukácsi Lehel
A tavalyihoz hasonló szezont tudhat maga mögött a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna, a látogatók száma alig volt kevesebb az elmúlt évhez képest. A Szejkefürdőn található Borvízmúzeum szeptemberben még nyitva tart, itt tavalyhoz képest megnövekedett a vendégek száma.
2014. szeptember 02., 20:112014. szeptember 02., 20:11
A Jézus-kápolnát fenntartó Haáz Rezső Múzeum történésze, Bolyai Csaba portálunknak elmondta, sikeres évet tudhatnak maguk mögött az egyházi épület látogatása szempontjából. Idén több mint 2100 érdeklődőt fogadtak, ami nem sokkal kevesebb a tavalyihoz képest. A történész szerint az enyhe csökkenés az esőzéseknek tudható be, hiszen napos időben özönlöttek a látogatók.
Többségük Magyarországról érkezett – főleg a Csíksomlyói búcsú idején –, de a helyiek sem voltak közömbösek, így többen már visszajáró vendégnek számítanak. „A kápolnában van egy festett pad, amit kihoztunk az udvarra, itt rengeteg fotót készítettek a turisták. Jól eső érzés volt számomra, amikor egy Székelyudvarhelyen született, most már Bukarestben élő házaspár felkeresett, hogy mindenképpen látni szeretné az egyházi épületet. Több esküvőt is tartottak itt, amit nagyon pozitív dolognak tartok, erre továbbra is csak bátorítani tudom a házasodni vágyókat” – részletezte Bolyai.
A kápolna ugyanakkor nagyobb csoportok számára továbbra is látogatható, ám ehhez előzetes egyeztetésre van szükség a Haáz Rezső Múzeum munkatársaival. Az intézmény igazgatója, Miklós Zoltán elmondta, nem csak Székelyudvarhelyen esett vissza a múzeumlátogatók száma, ez egész Székelyföldre kiterjedő jelenség.
A Szejkén még várják a látogatókat
Egész szeptemberben nyitva lesz a szejkefürdői Borvízmúzeum, ahol a május óta közel ezer látogató fordult meg – közölte Zepeczaner Zsolt muzeológus. „Az előző két évhez képest nőtt az érdeklődők száma. A legtöbb turista Magyarországról érkezett, inkább családdal, semmint buszos kirándulások részeként. Sokan az út menti forrásnál megállva töltöttek vizet, ezután tértek be hozzánk” – számolt be az idei szezonról a muzeológus.
„Érdekes volt, hogy a turisták közül senki nem tudta elképzelni, mit jelent a borvíz szó, ezt külön el kellett magyarázzam. Amikor bejöttek az intézménybe, keresték a bor és a víz közötti összefüggéseket” – mesélte Zepeczaner. Az udvarhelyszéki lakosok nagy része tud a múzeumról, sokan az udvaron lévő borvízforrásból töltenek vizet mindennapi fogyasztásra. Az intézmény hétfőnként zárva tart, hétköznapokon pedig délelőtt tíz órától délután hatig, illetve hétvégéken délelőtt tíztől délután kettőig látogatható.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!