Hobbikertész-tanfolyam indul a MÜTF-ön

Gyakorlatias hobbikertész-tanfolyamot indít márciusban a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ, a képzésen egyebek mellett a gyep, a zöldségpalánták, a fűszer-, gyógy- és dísznövények gondozásával kapcsolatos tudnivalókat lehet elsajátítani. A részvevőket gyakorlott kertészmérnökök, kerttervezők oktatják majd, a kiemelt témák között szerepel a panelkertészet is.

Fülöp-Székely Botond

2017. március 09., 17:102017. március 09., 17:10

A tanfolyammal azok tudását szeretnék bővíteni, akik nem szakmai szinten gyakorolnák a kertészkedést, hanem inkább hobbiként, tartalmas kikapcsolódásként – tudtuk meg Szabó Attilától, a MÜTF kommunikációs osztályvezetőjétől. Noha elméleti oktatásban is részesülnek a jelentkezők, a kertészek inkább a gyakorlatra fektetik a hangsúlyt, hogy az elmondottakat már az órákon is ki lehessen próbálni.

Az ültetések és a gondozás mellett tanácsokat adnak például a kerttervezéshez, az öntözőrendszerek kialakításához, a mulcsozáshoz, a kövezéshez, illetve a növények elhelyezéséhez is. Ez nemcsak gyakorlati, hanem esztétikai szempontból is többletet jelent. Arra is kitérnek, hogy milyen eszközöket érdemes vásárolni a kerti munkákhoz, vagy éppen milyen növényvédelmi szereket ajánlatos használni. Utóbbihoz kapcsolódik, hogy a szakemberek a különböző növénybetegségek felismerésében is segítenek. A képzés kiemelt témaihoz tartozik továbbá az egyre népszerűbb gyógynövénytermesztés és a fűszernövényes kert kialakítása.

Hasonlóan nagy hangsúlyt fektetnek a panelkertészetre is, a szobanövények, palánták megfelelő gondozásának oktatására. A tizenhárom alkalmas, egyenként három-négy órás tanfolyam témái közé tartozik ugyanakkor a gyümölcsfák, illetve a növények metszése, valamint a gyepesítés és a növénydekorációk, csokrok elkészítése. A képzés utolsó találkozóján egy kötetlenebb beszélgetés lesz, amelyen egy borász fog mesélni mesterségéről.

Akár az ön kertjében is

Bár a képzéshez szükséges növényeket és a helyszínt az egyik kertészet biztosítja, igény szerint lehetőség van arra is, hogy az oktatók egy-egy tanórát valamelyik részvevőnél tartsanak meg, ezzel is növelve a gyakorlatias jelleget. Ugyanakkor a tanfolyam során lesz egy alkalom, amikor a hobbikertészek által jelzett különféle témákról is lehet beszélgetni.

Várják a jelentkezőket

A tanfolyamra a hobbikertesz@mutf.ro e-mail-címen lehet jelentkezni március 14-éig, az oktatás 16-án kezdődik, és június 22-éig tart. A tanórákat csütörtökönként tartják, délután 4 órai kezdettel. További információkért a 0730-609 801-es telefonszámot kell tárcsázni. 

Igény szülte képzések

Nem először próbálkozik a MÜTF hobbitanfolyamok indításával, korábban varró- és cukrászképzést is tartottak. Utóbbi egyébként akkora népszerűségnek örvendett, hogy ismét meg kellett szervezniük, jelenleg is folyamatban van az oktatás. Ezen tanfolyamok célja, hogy ne csak receptekből, leírások szerint süssenek-főzzenek, esetleg varrjanak az érdeklődők, hanem ehhez gyakorlati alapot is kapjanak.

(X)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés