Többé nem kéri Hargita Megye Tanácsa a korondi Séra Zoltán házának lebontását a településre tervezett hulladékátrakó miatt – tájékoztatott közleményben Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke, miután csütörtökön iktatta a székelyudvarhelyi bíróságon az erről szóló hivatalos iratot.
2017. január 27., 13:452017. január 27., 13:45
„Ez az első olyan hivatalos dokumentum, ami az eddigiekkel ellentétben arról szól, hogy az intézmény nem kéri Séra Zoltán házának lebontását” – fogalmazott közleményében Bíró. A megyei tanács korábban felperesként kérte a Korondra tervezett hulladékátrakó állomás szomszédságában élő Séra Zoltán háza építkezési engedélyének és urbanisztikai bizonylatának az érvénytelenítését.
Két héttel ezelőtt Bíró Barna Botond, Korond polgármestere, Katona Mihály, korondi önkormányzati képviselőkkel és a megyei önkormányzat több udvarhelyszéki képviselőjével egyhangúan azt követelte, hogy Hargita Megye Tanácsa álljon el a Séra Zoltán háza lebontásáért kezdeményezett pertől, hiszen szerintük a korondi hulladékátrakó és tömörítő állomás megépítése körül kialakult problémák megoldása érdekében ez az egyik legfontosabb lépés. A megyei tanács alelnöke szerint a beadvány a korondi egyeztetés eredménye.
„Mi a közösség érdekében akarunk építkezni, nem pedig ellenében. Bízom benne, hogy mindenki teszi a dolgát, és sikerül jó megoldást találni az átrakó állomás megépítésére is, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy Hargita megyében európai normák szerint történjen a hulladékgazdálkodás, tisztábbá téve környezetünket és egészségesebbé életünket. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki, akinek felelőssége van ebben, dolgozzon ennek megfelelően” – zárta közleményét Bíró Barna Botond.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!