
Fotó: Lukácsi Lehel
Szombaton délelőtt tizenegy órakor kezdődik a Magyar Unitárius Egyház egyetemes találkozója Szejkefürdőn. A tudnivalókról Székely Kinga Réka hitéleti és missziói előadótanácsost kérdeztük.
2015. augusztus 07., 10:032015. augusztus 07., 10:03
A szervezők kérése, hogy a találkozó részvevői vigyék magukkal az unitárius énekeskönyvet, illetve az üléshez pokrócot, nap vagy eső ellen pedig ernyőt.
Csak a fúvószenekar és a lovasok vonulnak fel. A kórustagokat kérik, hogy az emelvény alatti széksorokban, kétoldalt foglaljanak helyet. Mind a prédikáció, mind az úrvacsorai beszéd a színpadnak nevezett emelvényen hangzik el.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök köszöntőbeszéde után az ünnepi istentiszteleten Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész és Orbán Gyöngyvér székelyudvarhelyi énekvezér szolgál, az úrvacsorai ágendát Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, közügyigazgató mondja. Előbb a szolgálatvégzők vesznek úrvacsorát, aztán kivonulnak a szejkei oldalban elhelyezett sátrak alá: ezúttal eső ízben osztanak úrvacsorát a szejkefürdői Unitárius Találkozón. A mozgó úrvacsoravételhez kérik a híveket, hogy egyes sorban járuljanak a kenyeret és a bort osztó lelkészekhez.
Az Orbán Balázs sírjánál történő koszorúzás ünnepélyességét Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színész szavalata fogja emelni. A gyermeksátor tevékenységét Rácz Mária kolozsvári lelkész irányítja. Az előadósátorban Márk Attila árkosi énekvezér az unitárius orgonák történetéről, Kisgyörgy Zoltán újságíró pedig Orbán Balázs életéről és tevékenységéről tart előadást. A kulturális műsort a Háromszék-Felsőfehéri Egyházkör nőegyletei, ifjúsági egyletei és vasárnapi iskolás gyermekei szolgáltatják. Ugyancsak ebből az egyházkörből érkeznek a népi mesterségek különböző ágazatait művelők is.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!